Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Vankó Péter: A teológia és a 20. századi fizika kapcsolata
56 VANKÖ PÉTER: A TEOLÓGIA ÉS A 20. SZÁZADI FIZIKA Az örökkévalóság, „az örök jelen” kérdésében Tillichnek—a Diákoméban megjelent — írásához fordulhatunk.2 Eddigi gondolatmenetünk is megerősíti Tillich állítását: Isten országát nem a földi tér-idő, hanem egy alapvetően más dimenzióban kell keresnünk. De ez a dimenzió — Tillich kifejezésével a mélység dimenziója — átszövi a mi valóságunkat: mondhatjuk, hogy Isten országa mindig és mindenhol ott van, de ami ennél is fontosabb számunkra: itt és most lehetünk részesei. Isten mindenhol és mindenkor jelen van, a mélység dimenziója az egész világtörténelmet átszövi: így nem kell szomorkodnunk az idő elmúlásán, és nem kell tartanunk a jövőtől se — a múlt is, a jelen is, a jövő is egyformán Isten dimenziójához tartozik, a teremtett világ, a tér-idő egyenrangú része. Ami megtörtént, az „van”; ne féljünk, ha a múlt homályába vész. Istennel itt és most találkozhatunk, de Isten mégse része az időnek, nem változik az idő függvényében. Ennek tükrében alaposan meg kell vizsgálnunk a keresztény tanítás központi részét, a megváltásról alkotott felfogásunkat. Bármilyen egyedülálló esemény Jézus élete és halála, mégis vissza kell utasítanunk azt az állítást, hogy a kereszthafál megváltoztatta Istent, Istennek az emberekhez való viszonyulását. Annyit mondhatunk, hogy az Ószövetség embere sokszor inkább haragvónak és félelmetesnek tapasztalta Istent (de nem mindig!), és mi, éppen Jézus életének, tanításának, halálának fényében Istent szeretőnek, minket elfogadónak hisszük és tapasztaljuk. De azt nem mondhatjuk, hogy Isten közben megváltozott. Isten abszolút, és így a változó tér és idő kereteibe nem kényszeríthetj ük bele. Ennek alapján Jézusra vonatkoztatva az „áldozat” szót is inkább félrevezetőnek érezzük, hiszen az áldozat célja Isten szándékának megváltoztatása. Jézus életével és halálával nem Istennek az emberiséghez való viszonyát változtatta meg, hanem Isten örök szeretetét mutatta meg az emberiségnek —, hogy ezzel az embert változtassa meg, az ember viszonyulását Istenhez és embertársaihoz. Jézus, vallási értelemben, nem áldozat. Halála mint áldozat élő szimbólum lehetett az ókor emberének, de aligha lehet nekünk. Hasonlóan el kell utasítanunk azokat az elképzeléseket, melyek szerint Istent bármilyen módon befolyásolhatjuk, „szándékát” megváltoztathatjuk. Ennek tudatában kell átgondolnunk a kérő imádság szerepét életünkben. Talán nem kell száműznünk imádságunkból a kéréseket, de mindig tudnunk kell, hogy — képekben kifejezve — a kérő imádsággal inkább magunkat és világunkat emeljük fel Isten erőterébe, mintsem Istent csalogatnánk le, hogy megváltoztassa földi életünket. Néhány kérdést megvizsgáltunk, de még sok alapproblémánk vár segítséget. A következő részben megkíséreljük összebékíteni világképünk paradox, egymással ellentmondó tapasztalatait, mint amilyen Isten „abszolút hatalmának” és az ember szabad akaratának viszonya, vagy az a tudásunk, hogy Isten megragadhatatlan számunkra, mégis megéljük a személyes találkozás boldog bizonyosságának pillanatait. Ehhez először még egy kirándulást teszünk a fizikatörténet birodalmában.
