Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Szentágothai János: Agy–tudat–keresztény hit
SZENTÁGOTHAI J.: AGY — TUDAT — KERESZTÉNY HIT 13 ki emberi agy, amelynek tudatában a világegyetem tükröződik; nélküle akár ne is lenne világegyetem; akkor igazán kár volt a nagy vitáért. Persze, nem zárható ki, hogy a világegyetem valamely más zugában egy más bolygón hasonló élet fejlődött ki, mint földünkön. De a távolságokat, a fény sebességét és az emberi élettartammal mért határtényezőket figyelembe véve igen valószínűtlen, hogy más ilyen esetleges civilizációval valaha is dialógusba kerüljünk, ezért a kérdés meglehetősen „akadémikus jellegű”. — A második ilyen „botránykő” a darwini evolúció. Mennyi jobb sorsra érdemes szellemi erőfeszítés ment pocsékba (bocsánat az erős kifejezésért) és fordult szégyenletesen a visszájára (ti. a kereszténység kárára) azzal, hogy a bibliai teremtéstörténet lényegi mondanivalója helyett a pár ezer évvel ezelőtti ember számára felfoghatók szó szerintiségét igazolják. Most persze korunk második biológiai forradalma — a molekuláris biológiáé — az élet egy közös gyökérből, közös mechanizmussal való fejlődését a napnál világosabban igazolta. Igaz, nem egészen úgy, ahogy ezt a korai darwinizmus vagy a későbbi neodarwinizmus elképzelte: mert a fejlődés és a fajok közös és egymásból Való származása ugyan bizonyított, de épp most vált újra kétségessé, hogy vajon az eddig felismert evolúciós mechanizmusok képesek-e kielégítően magyarázni az evolúció elképesztően adaptív és ugyanakkor kreatív jellegét. Viszont ugyanakkor az élő lényegéről a második biológiai forradalom valami olyasmit is felszínre hozott, ami záró gondolatunkat fogja egy, a teológia számára talán eléggé váratlan fordulattal támogatni: ti. hogy az élet lényege voltaképpen a genomában lefektetett algoritmus, vagy némi parafrázissal élve „információ”. — A harmadik és legnagyobb „botránykő” persze a lélek fogalma. Mint tudjuk, az arisztotelészi filozófiát a korai kereszténység nagyon hamar magába olvasztotta. A filozófiai dualizmus végső klasszikus megfogalmazása Descartes-tól származik a kiterjedéssel rendelkező „rés exlensa” azaz valódi anyag, és az ezzel nem rendelkező „rés cogi- tans”, azaz a gondolkozó „nem-anyag” — valami („anyag”). Ez nyilván nagyon kényelmes filozófia a legtöbb vallásos, köztük a keresztény hit számára. De vajon helyes stratégia-e a „rugalmas elszakadással” mindig újabb „hátsó védelmi vonalakba” való visszavonulás a tudomány kérhetetlenül előrehaladó fejlődése láttán? Az agy szerkezetének és működésének — beleértve a tudati szintet is — ismerete sem dualista filozófiai magyarázatot, sem pedig monistát nem bizonyít, de nem is zár ki. Mind a kettőre találunk elég példát az utóbbi évek tudományos irodalmában. Ráadásul a dualista filozófiát elfogadók nem szükségszerűen vallásosak.6 Így a kérdés voltaképpen a tudomány felől nyitott. Mégis a tudományos következtetések „takarékossági” alapkövetelménye (angolul „law of parsimony”) számunkra is irányadó lehet, ti. ne használjunk fel több feltételezést, mint ami elengedhetetlenül szükséges. E tekintetben az előny kétségtelenül a monista, éspedig a materialista állásfoglalás részéről lenne. Kevésbé a régi mechanikus vagy redukcionalista materializmus számára, amelynek végkövetkeztetése szerint a létnek nincsen semmi értelme. A dialektikus materializmus számára a lét célja és értelme a fejlődés (ezért is volt némi logika Monod7 érvelésében, hogy a dialektikus materializmust a kereszténységgel egy-ugyanazon vádlottak padjára ültette azzal a kijelentéssel: mindkettő „animista” [az animista fogalmat persze rosszul használva]). De vagyunk azért sokan, akiket ez a szemlélet nem elégít ki, mert amint ezt Tomka Miklós jól fejezi ki a Kritika című folyóiratban írt cikkében:8
