Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Weltmann Imre: Mohácstól Buda visszavívásáig
WELLMANN IMRE: MOHÁCSTÓL BUDA VISSZAVÍVÁSÁIG 37 annyiszor sikertelenül. így a szeptember 2-i végső rohamra az ostromlók szinte a fölmentésre jöttek szemelóttára vállalkozhattak. Északon a sarki nagy rondella mellett ütött résen felhatolva, az egyik rohamoszlop oldalba fogta a harmadik fal védőit, s ezután véres, embernek ember elleni küzdelemben sikerült fölülkerekedniük. A város elesett, s ennek hírére a palota szorongatott védői is megadták magukat. Keresztény összefogással végre sikerült súlyos áldozatokkal terhes 78 napi küzdelem árán kiragadni Magyarország egykori fővárosát az oszmánok kezéből, s ezáltal a Kárpát-medencében alapjában rendült meg a török hatalma. A rendkívüli jelentőségű esemény hatása alatt már olyan remények is keltek szárnyra, hogy Budával Konstantinápoly és Jeruzsálem kulcsa került a keresztények kezére. A hajdani királyi székhely azonban, hol a győztes fővezérek szabad prédálást engedtek sokat kiállt katonáiknak, a közben kitört tűz következtében egyelőre alig volt több füstölgő romhalmaznál. Nemzedékek vállvetett erőfeszítésére volt még szükség, hogy a pusztulás helyén sudárba szökkenő új élet sarjadjon. Részlet Karinthy Frigyes „Film” c. cikkéből (Címszavak ... I. 428—9.) „ . .. Hátha még azt is tudnád — restellem bevallani —, hogy ami egyáltalán papírra kerül, milyen elenyésző kis része annak, ami beszélgetés, vitatkozás közben röppent el az utcán, villamoson. Tudod mit — oda se neki! Nem baj, nem kár érte! Ne tarts léhának, se álszemérmesnek — könnyelműségem mögött a legnagyobb gőg éppen úgy elfér, mint a legmélyebb szerénység. Egyszerűen csak azt akarom mondani, hogy az a gondolat, ami rendszerbe foglalás és lerögzítés, a gondolattőzsdén való hivatalos bejegyzés nélkül elvész — az nem is érdemelte meg, hogy megmaradjon: viszont a valamirevaló gondolat, mindezek nélkül is megmarad — olyan az. mint a tüzes szikra, akárhova esik, nyomot hagy maga után, előbb-utóbb eljut a maga helyére. Ami gondolatom ért valamit, jó volt, helyes volt, igaz volt, a valósággal megegyezett, annak a hatásáról meggyőződtem, bárhol nyilatkoztattam ki, az bevált mint megállapítás, mint jóslat — visszakerült hozzám, elevenen és meggyarapodva, miután elvégezte körforgását a gondolatok tarka kozmoszában, akkor is, ha egy szó, egy jelző formájában vetettem el valahol beszélgetés közben; ami pedig puszta spekuláció volt csak, dialektikus játéka a valóságtól elvonatkozott értelemnek, azt írtam, vagy írtam volna meg vaskos kötetben, holtan és ismeretlenül feküdne valamelyik könyvtár poros polcai között. Nem igaz ám mindig, hogy scripta manent, verba volant — lám, ama Krisztus kezéből egyetlen sor írás sem maradt meg, mégis tisztább képünk van világszemléletéről, mint Spengleréről például...”
