Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Jeleníts István: „...hogy valljalak, tagadjalak..." Olvasónapló József Attiláról
JELENÍTS ISTVÁN: OLVASÓNAPLÓ JÓZSEF ATTILÁRÓL 19 [Szegénység szennylepleiben ...] Szegénység szennylepleíben én nyughatatlanul bonyongtam, sírt, mint a gyermek, a szívem víg nép közt egyedül borongtam. Hol az ágy, melyben megpihen e fáradt lélek? — Kiáltottam: Smá Jiszróel! És leste szolga a szavam, selyempárnán, hűséges nővel számláltam marhám, aranyam, gyarapodtam ésszel, erővel s amikor adtam, boldogan mondtam magamban, s emelt fővel: Smá Jiszróel. És most is akármi jöhet, dicsőség, sok pénz, nagy betegség; akárki vethet rám követ és bár halálos ágyam vessék, a véghetetlen szeretet szavát kiáltom, bármi essék: Smá Jiszróel! 456. Nem emel föl Nem emel föl már senki sem, beienehezültem a sárba. Fogadj fiadnak, Istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva Fogj össze, formáló alak, s amire kényszerítnek engem, hogy vailjalak, tagadjalak, segíts meg mindkét szükségemben Tudod, szívem mily kisgyerek — ne viszonozd a tagadásom; ne vakítsd meg a lelkemet, néha engedd, hogy mennybe lásson Kinek mindegy volt már a kín, hisz gondjaid magamra vettem, az árnyékvilág árkain most már te őrködj énfelettem. Intsd meg mind, kiket szeretek, hogy legyenek jobb szívvel hozzám. Vizsgáld meg az én ügyemet, mielőtt magam feláldoznám 522.
