Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Jeleníts István: „...hogy valljalak, tagadjalak..." Olvasónapló József Attiláról
M JELENÍTS ISTVÁN: OLVASÓNAPLÓ JÓZSEF ATTILÁRÓL szerűen elkövetkező része: a boldogság, a siker korszaka ez. A költő 1934- ben még „megelőlegezte” magának ezt az életszakaszt, egy kicsit mesébe illő szavakkal, de végül ismét a refrén hitvallásával: „mondtam magamban, s emelt fővel: / Smá Jiszróel.” A harmadik szakasz előretekintés. Akármi jöhet ezután, a hitvallás töretlenül hangzik föl a boldogság és a megpróbáltatás napjaiból. „És bár halálos ágyam vessék, / a véghetetlen szeretet / szavát kiáltom, bármi essék: / Smá Jiszróel!” II. De közben nagyon előreszaladtunk, vissza kell térnünk a Medvetánc s a Nincsen apám, se anyám köteteket megelőző időkbe. 1924-ben a Népszava karácsonyi számában jelent meg a Nekem mindegy... című vers: „Nekem mindegy: van isten vagy nincsen / S bizonyisten hinnék benne. / De még annyi szabadidőm sincsen” — ez a hangütése. Feltűnő a kisbetűs isten-szó: csak a Népszava írásmódját tükrözi-e vajon? Szokatlan a keserű, éles hangja is. Szabolcsi Miklós — tévesen — a Nem én kiáltok kötetbe utalja (készen volt már a kötet megjelenésekor), s egy korábbi, hallei megjelenéséről tudósít.10 A legújabb (1984-es) kritikai kiadás egyszerűen a Népszavára utal, s a kötetek tartalomjegyzékében ezt a verset nem szerepelteti (sem a Nem én kiáltok-ban, sem a Nincsen apám ... kötetben nem szerepel). Hogyan fér össze ez a vers az általunk bemutatott istenes versekkel? Talán az egyes szám első személyt kell másképp érteni, mint a többi versben? Lehet, hogy a költő itt nem egészen önmagát tárja föl, inkább beleéli magát azoknak a szegényeknek a helyzetébe, akiktől csakugyan elvette a szabadidőt is a kíméletlen gazdasági kiszolgáltatottság. A lírai vers nem föltétlenül pontos önvallomás Azért mindenképpen meggondolkodtató, hogy 1925. március 5-én megjelenik a Tiszta szívvel. Ritmusa, hangneme miatt a Nekem mindegy érettebb párjának tekinthetjük. S lám, itt is föltűnik a kisbetűs isten egy tagadó mondatban: „Nincsen apám, se anyám, / se istenem, se hazám ...” Időrendben az Isten cím alatt összegyűjtött verscsokor előtt vagyunk néhány hónappal. Sietünk leszögezni: a „se istenem” épp oly kevéssé kérdőjelezheti meg az „Istenem, én nagyon szeretlek” érvényességét, mint ahogyan a „se hazám” nem árnyékolja be az „édes Hazám, fogadj szívedbe” sort s mindazt, ami körülötte van. A költő izgatott: érzékeny lelkének rándulásait végletes éllel fogalmazza meg. Mindenesetre hiba volna, ha költői jeladásainak csak egyik vonulatára figyelnénk. De történhetett itt valami más is. Szabolcsi Miklós részletes monográfiájában nem találok rá adatot, de az istenes versek olvasása mindig megerősíti bennem azt a gyanút, hogy József Attilának 1924-ben, vagyis épp az Isten címen összefoglalt versszövegek megírása táján kellett megismerkednie Feuerbach írásaival. Nem lehet feladatunk, hogy Feuerbach valláskritikai nézeteit ismertessük. A kereszténység lényege című írásából világos, hogy részben Schleiermacher nyomán gondolkodik, tőle veszi át azt az alapgondolatot, hogy a vallás elsősorban az érzelem, a szív ügye. („A szív nem pusztán egyik megjelenési formája a vallásnak, mintha annak a szívben is otthon kellene lennie, inkább lényege a vallásnak” — írja A filozófia megújításának szükségessé
