Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Jeleníts István: „...hogy valljalak, tagadjalak..." Olvasónapló József Attiláról
JELENÍTS ISTVÁN: OLVASÓNAPLÓ JÓZSEF ATTILÁRÓL 13 mögött a zsidó vallási hagyomány elemei húzódnak meg.7 Egy József Attila- kötet dedikációjáról szólva rámutat a személyre is, aki a fiatalembert ennek a kedves és mégis fönséges istenképnek megismerésére elvezethette.3 Úgy látszik, ugyanarról az emberről van szó, akit a József Attila című vers említ: „Egy zsidó orvostól kapott / kabátot...” Dr. Líebmann István Jolánnak volt orvosa, később szerelme; Attilával való kapcsolatáról megint csak Szabolcsi Miklós ír részletesen. Milyen megrendítő, hogy az ő közvetítésével Füst Milán költői hatása mögé odazárul a haszidizmus hagyományvilága, amelyet az európai köztudat számára ugyanaz időtájt Martin Buber tett megközelíthetővé! A Scheiber Sándor tanulmányában föltárt motívumegyezések túlmutatnak a Nem én kiáltok köteten. Legszebb talán az Isten című versekben feltűnő példa: „Istenem, én nagyon szeretlek, / Én szíve lennék a szívednek. / Ha rikkancs volna mesterséged, / Segítnék kiabálni néked. / Hogyha meg szántóvető lennél, / Segítnék akkor is mindennél. / A lovaidat is szeretném, / Szépen, okosan vezetném” (az 1984-es kritikai kiadásban a 253/3.. darab; ismertebb, végleges változata Istenem címmel a Medvetánc című kötetben jelent meg, a kritikai kiadásban ez a 334-es darab. Ez a kiadás Stoll Béla munkája. Nagy érdeme, hogy a költemények szövegváltozatait a korábbiaknál sokkal gazdagabban bemutatja.) Scheiber a haszid hagyományból idéz hasonló fohászokat: „Világok Ura! Te tudod, hogy ha neked volnának barmaid, s rám bíznád őrizetüket — bárki másnak bérért teszem —, a tieidet ingyen gondoznám, mert szeretlek téged. — Jóságos Isten! Bízd rám a te juhaidat, úgy vigyázok rájuk, mint a szemem világára!” Itt nemcsak az epikai elem azonos, hanem az Isten-kapcsolat együgyű, pajtási közvetlensége is. Nem gyermek-apa viszony ez, s nem is olyan közvetlenség, amiben fölényesség bújkálna, ami Isten fönségét sértené. Inkább az a meggyőződés húzódik meg mögötte: olyan nagy az Isten, hogy ilyen egyszerűen :s meg lehet szólítani. Hogy ez a zsidó hagyományból táplálkozó istenkép mily hosszú időn át foglalkoztatta József Attilát, arra érdekes bizonyíték a Szegénység szennylepleiben kezdetű vers, amelyet a legújabb kritikai kiadás 1934-re datál. Ennek a három szakaszos költeménynek refrénje a „Smá Jiszróel!”, ez a jellegzetes zsidó hitvallási formula, amelynek eredete a Bibliára vezethető vissza: „Halld Izrael — héberül: smá Jiszróel —, az Örökkévaló a mi Istenünk, az örökkévaló egy” (5 Móz 6,4). Hadd idézzek egy modern bibliai lexikonból: „Zsidó hitvallási formula ez, amely Isten egy-voltát jelenti ki. A kultuszban naponta kétszer recitálják, este és reggel (az 5 Móz 6.7 előírása szerint). Központi eleme a mindennapi zsidó imádságnak. Liturgikusán Mózes öt könyvéből három részlet recitálását jelenti ez: az 5 Móz 6,4—9-ét; 11,13—21-ét és a 4 Móz 15,37—41-ét. Megelőzi két áldás, követi reggel egy, este kettő-három. A Talmudot követve lefekvés előtt is el szokták mondani. Ezt mondja a haldokló is, vagy érte mondják a körülötte állók. Századokon át ez volt a zsidó vértanúk imádsága. A sma egy része olvasható a mezuza pergamenjén meg a tefillin-en (5 Móz 6,4—9; 11,13—21).”9 A költemény első versszaka a költő gyermekkorát idézi: „Víg nép közt egyedül borongtam. / Hol az ágy, amelyben megpihen / e fáradt lélek /” (Istenem, az ágy! Ez a panaszos kérdés a Gyermekké tettél, az Öda közeléből való.) A második versszak egy olyan életszakaszt idéz, amelyik József Attila életéből hiányzik, de a Biblia szerint az igaz ember életútjának szükség
