Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: Élet és halál a Biblia fényében
H. H. SCHMID: ÉLET ÉS HALÁL BIBLIAI SZEMMEL 51 jában véve legyőzetett, tudjuk, hogy a világot Isten nekünk adta és nem minket neki; nem szükségszerű, hogy ez a világ felfaljon bennünket; és tudjuk, nem a halálé az utolsó szó. A feltámadás már elkezdődött, a jövő jelenné vált: ez a feltámadáshitben a sajátosan keresztyén. ÉN vagyok az élet, mondja Jézus Mártának. Az örök élettel nem odaát találkozunk először, a halál után, hanem akkor, amikor találkozunk mindazzal, amit Jézus hozott, amikor a hit megvalósul bennünk. Az örök élet most kezdődik. „Aki hisz énbennem, ha meghal is, él.” Nem azt mondja- aki hisz a halál utáni feltámadásban, hanem ezt: aki bennem hisz. A hit tehát nem azzal kezdődik, hogy el kell fogadnunk különböző tantételeket halálról, túlvilágról. Talán Mártához hasonlóan magától értetődőnek tartjuk, hogy van örök élet a halál után; talán bizonytalanok vagyunk benne; talán merő illúziónak tartjuk. Jézus számára egyáltalán nem ez az elsődlegesen fontos. Az, hogy hitre jutunk-e, nem ezeken a dolgokon múlik, hanem azon, hogy az ige, amit Jézus hozott ebbe a világba, megszólít-e bennünket, meghalljuk-e, mi az ő ügye, felismerjük-e, hogy ő maga és az ő ügye az igazán fontos, mert ő a feltámadás és az élet. A Jézusba vetett hit tehát az életet jelenti. Akkor is, ha meg kell halnunk. Az élet és a halál közötti határ egyszeriben más értelmet nyer. Élni nem azt jelenti, hogy valaki végigüzleteli és ügyeskedi napjait a földön, amíg az infarktus el nem viszi. Az élet a Jézusba vetett hitet jelenti, azt, hogy meghalljuk az ő követésre hívó szavát; hogy napjainkban, a mai nehéz társadalmi, szociális, gazdasági és politikai viszonyok között szerzünk érvényt az ő üzenetének, és törekszünk arra, hogy az ember — az embertárs is — ember legyen. Nem több, de nem is kevesebb. Ezt jelenti az élet. De a halál sem egyszerűen azt jelenti, hogy élettelenül fekszünk a koporsóban, hanem azt, hogy embertelenül élünk, csak a magunk zsebét tömjük, a másikat nem hagyjuk élni. Halott lehet valaki akkor is, ha él, sőt akkor is, ha életművésznek számít. „Isten az élők Istene és nem a halottaké” — ezek a szavak jézusi mondásként maradtak ránk. Isten tehát az életet akarja. Az élet azonban nemcsak természettudományos fogalom. Isten nemcsak sejtosztódást, anyagcserét és egészséges szívműködést akar, hanem azt akarja, hogy ez az élet valóban élet legyen: úgy éljünk, ahogy méltó egy olyan élethez, amelyre a feltámadás vár. VI. Mi következik mindebből? Mindenekelőtt ez: számos olyan dolog, ami korábban hitbeli problémának számított, relativizálódik és mellékessé válik. Képzelheti valaki úgy, hogy a halál után azonnal a paradicsomban leszünk. De gondolhatjuk azt is, hogy a halál és feltámadás között egy időt a sírban kell töltenünk. Sőt vélekedhetünk úgy is, hogy a halál után az ember egyszerűen elporlad. Mindez mellékes Jézus szavához képest: „Én vagyok a feltámadás.” Ugyanúgy mellékesek az ilyen kérdések is: mikor lesz a feltámadás? hogyan történik? ki részesül benne? vagy lesz-e egyáltalán általános feltámadás az idők végén, ahogy ezt sokan képzelik? Más ellentmondások is elveszítik eddigi súlyukat. A valóság nem törik ketté evilágra és túlvilágra. Én, a földi Jézus, vagyok a feltámadás és az
