Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 91 Czeizel „a család kialakulását” — az idők mélyén — „az emberréválás feltételének” tekinti; s ez a gondolat a saját ellentétpárját asszociálja: vajon emberek lennénk-e még család nélkül, teljesen atomizált állapotban?! E riasztó utópia helyett érdemes egy másik adatra felfigyelnünk: a múlt században a nők — átlagosan — mintegy 23 évet éltek utolsó gyermekük születése után (tehát éppen csak felnevelték az utolsót is); ma csaknem fél évszázad, 46 év életidejük marad az utolsó (gyakran első és utolsó) szülésük után. Egykor házasságuk időtartamának 60 százalékát fordították „anyaságra” (értve ezalatt csak a terhesség, szoptatás, kisbabagondozás idejét), napjainkban csupán hét százalékát. Ezek az adatok is mutatják, hogy a mai nő munkába állása nemcsak anyagi kényszer, hanem életét tartalommal kitöltő tevékenység is, hiszen a megváltozott körülmények között, ha nagyon akarná, sem tudná dédanyja példáját követni, s a mai városi lakásokban 8—10 gyermeket elhelyezni, élelmezésükről nem is szólva. Két-három gyermek talpraállítása után azonban hivatása megóvja az üresség érzésétől, de — s ezt már a közgazdászok és a pszichológusok bizonyítják: a munka világának, mely korábban csupán a férfiak világa volt, most, hogy mindkét nem számára kinyílt, sokkal rugalmasabbá kell válnia (a részfoglalkozás és az elasztikus munkakezdés révén), hogy a családok 'kiegyensúlyozott életvitelét és a gyermekek zavartalanul nyugodt fejlődését biztosítani lehessen. (Kossuth-MNOT, 1985.) Bozóky Éva Evangélikus fejfákról keveset beszél a néprajztudomány, pedig a magyar vallásos néprajz egyik legjobban feldolgozott témája a sírj elek. A kopjafákról az az általánosan elterjedt és tudományosan megalapozatlan vélemény, hogy kizárólag a református temetők sajátossága, pedig a faragott fejfákat megtaláljuk az evangélikus temetőkben, sőt a baptisták közöitt is. A díszesen faragott evangélikus fejfák legszebb példáit a Duna—Tisza köze magyar, szlovák településein, Alber- tin, Irsán, Pilisen, Gyónón, valamint a würtenbergi németek által az 1720-as években alapított Hantán találjuk. Ezeknek történetét, gazdag motívumkincsét Novák László dolgozta fel a „Fejfák a Duna-Tisza közén” című, sajnos nagyon kis példányszámú monográfiájában, melyet a nagykőrösi Arany János Múzeum adott ki (Nagykőrös, 1980.) Ebben ezt írja: „Érdekességként megemlíthető, hogy talán a leggazdagabb motívumkincsű faragott fejfák a magyarszlovákok által lakott falvakban készültek. A fejfa díszítettségének kialakulása szoros kapcsolatban áll a kor népművészeti divatjával, a díszítőtevékenység (köztük is a fafaragás) virágzásával.” Ezeknek gazdag motívumkincséről készült rajzokat és a legszebb darabok fotóját a kötetben is megtaláljuk. Sajnos, századunk elején Albertin és Irsán kezdtek felhagyni a cifrafejfák készítésével, s helyettük inkább kőobeliszket állítottak. A cifrán faragott fejfák domináns díszítőeleme a csillag és a tulipán, a virágtartó motívumok meg a gombos és gyűrűs díszítő elemek. Ez a gazdag, esztétikai élményt nyújtó formakincs felkeltette a néprajzkutatók érdeklődését. Jól példázza ezt egy 1963-ban készült fotó a könyvből, amelyen a fiatalon elhunyt kiváló néprajzkutatónk, Diószegi Vilmos tanulmányozza az irsai evangélikus temető cifrafejfáit. Irsán id. Szo- kola Sándor volt az utolsó ezermester, aki értette még a cifrafejfák készítését. Nagyon szép és érdekes fejfaanyaga volt a régi rákospalotai evangélikus temetőnek, melyet Novák József Lajos publikált még 1914-ben, a Néprajzi Értesítőben. „A Duna menti Harta evangélikus németsége körében is gazdag formakin- csű fejfa-kultúra alakult ki: a gombos és a gyűrűs díszek mellett ezeket a stilizált csillag- és tulipándíszek jellemzik ... A Hartáról Soltvadkertre áttelepült német lakosság nem teremtett fejfa-kultúrát, hanem csak jellegzetes névtábla formát. Az ovális, kerettel szegélyezett táblát olyan faragott oszlop tartja, melynek csúcsán levő tulipándísz viszont megegyezik a hartai fejfák csúcsdíszítéseivel.” Népművészetünk drága kincsei rejtőznek temetőinkben is. Figyelmet igényel ezek összegyűjtése és megőrzése. Szigeti Jenő
