Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986

1986 / 1. szám - Dömötör Ákos: Csodajelek. Példázatok a 16–17. századi evangélikus prédikációkban

DÖMÖTÖR ÁKOS: CSŐD A JELEK

83

gélikus hitszónokok. A Gesta Romanorumból, a középkor sokat forgatott mesegyűjteményéből jól ismert történelmi elbeszélést vitairatában Magyari István szintén felhasználta, de még korábban, 1579-ben Bornemisza Péter alkalmazta postilláskönyvében a hivatásukkal és beosztásukkal visszaélőkre: „De oh ki sokan most is megérdemlenék azt, az mit Cambyses [tett] Sisamnis bíróval, ki elevenen megnyúzatá, és az bürét az ítélő székre vonaté, és fiát azban ülteté, hogy tanulna atyjától, hogy ne tenne törvént ajándékért.” (RMK I 153, 417/b.)

A magas pozícióban levő, gonosz ember pusztulását ábrázolta a régi má- g'ikus-démonikus hagyományok alapján létrejött és átértékelődött bingeni egértorony mondája. A példázatként a 16—17. században gyakran előforduló mondái elbeszélés arról szólt, hogy Hatto mainzi püspök nagyon kegyetlenül bánt az egyszerű néppel. Sok embert csűrébe záratott, majd rájuk gyújtatta. Ezért a töménytelenül elszaporodott egér büntetésből felfalta az önkényeskedő főurat várának egyik tornyában, ahová végső kétségbeesésében menekült.

A bingeni egértorony mondájára Bornemisza Péter utalt alighanem elsőként hazánkban Andreas Hondorff számos kiadásban, németül, majd latinul megjelent példázatgyűjteménye (Promptuarium exemplorum) alapján: „Azonképpen az Mogunciai püspökét látott egerekkel étete meg.” (RMK I 153, 475/a.) A bingeni egértorony mondájának egyik formáját Sóvári Soós Kristóf II. Popiel lengyel királlyal kapcsolatban ismertette: az uralkodót feleségével és gyermekeivel együtt az általa megöletett rokonának testéből kibújó egerek falták fel büntetésül. A bingeni egértorony mondája tulajdonképpen a bibliai tízparancsolat megszegésének következményeit ábrázolta valóban hatásos szemléletességgel.

A 16—17. századi evéngélikus prédikációk gyakran ítélték el Francesco Spira páduai ügyvédet, aki Velencében, a pápai legátus előtt hűségesküt tett, és ezzel megtagadta a protestáns hitet. A német teológusok korabeli röpiratai szerint Spira az ördöggel kötött szövetséget, és emiatt életében szörnyű kínszenvedés várt rá. Történetét 1548-ban egy protestáns röpirat foglalta össze, amelyet a 19. század elejéig számos nyelvre fordítottak le és rengeteg kiadásban tettek közzé. A Spiráról szóló történet népszerűsítéséhez az is hozzájárult, hogy Job Fincel „Csodajelek” (1566) című művébe belevette.

A Spira-elbeszélés folklorisztikai szempontból azért érdekes, mert a mi- rákulumok között az „ellenlegenda” műfajába tartozik. A csoda ebben az esetben nem emelte szentté a hőst, hanem árulásáért megbüntette.

A Spira fátumáról szóló profán mondái elbeszélés a 17. század elején már közismertté vált Magyarországon. Sóvári Soós Kristóf 1601-ben postil- láiban a bibliai történetek negatív alakjai között említette: „Sokan pedig, az kiket az magok lelki ismereti megfed, ezzel gonoszul élvén, kétségbe esnek, és erők veszedelmibe mentetnek, mint Cain, Saul, Spira Ferenc és többen.” (RMK I 372, 153—154.)

A 16—17. századi evéngélikus példázatok azt bizonyítják, hogy a prédikátorok alkotó módon használták fel az antik hagyományokat. Az aiszópo- szi fabulákat sok esetben rövidítették és beillesztették a keresztyén gondolat- világba.

Mítoszköröket, mondaciklusokat, összefüggő történeti eseménysorokat bontottak szét cselekménytípusokra és elbeszélő motívumokra a protestáns prédikátorok, hogy erkölcsi nevelésüket hatásosabbá tegyék. Héraklész mi-