Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Winkler Gábor: Korai nagytemplomaink térművészete
WINKLER GÁBOR: KORAI NAGYTEMPLOMAINK 55 vidéki mesterek esetében. Bibó emellett a „templomszerű” templomhoz való ragaszkodásban látja a hosszanti forma továbbélésének okát. Kétségtelen, ebben is, abban is igaza van. A pozsonyi, soproni és győri templomosok belső kialakítása mégis azt bizonyítja, hogy a háromhajós térforma által nyújtott lehetőségeket még korántsem merítették ki. A továbbfejlesztés egyik módja pedig éppen az áthidalások fesztávolságának megnövelése volt, ami — úgy tűnik — nem okozott megoldhatatlan nehézségeket a helyi építőmestereknek. A belső terek másik közös jellegzetessége a karzatok alkalmazása. Ezeket elsősorban a templomok befogadóképességének növelése céljából építették. A megoldás a korábbi fatemplomok hagyományain alapult, és gyakran kedvezőtlenül befolyásolta a tér hatását. Ez különösen ott jelentett problémát, ahol a karzatokat boltozták: a nehézkes, súlyos áthidalások túlzottan besűrítették és ezzel áttekinthetetlenné tették a tereket. Templomaink esetében úgy javítottak ezen, hogy boltozás helyett általában a könnyebb hatású, fagerendás megoldást használták. Pozsonyban ugyan az első karzat még boltozott, a felette lévő erkélyt azonban már karcsú, oszlopos-gerendás szerkezet támasztja' alá. Fa mennyezetűek a soproni és győri templom karzatai is. A legmerészebb a soproni templom második emeleti erkélye, amelyet nagy kiülésű, magas fakonzolok sora támaszt alá. Eddig az azonosságokról volt szó. De valóban egyforma-e a három temp lombelső? A.z összehasonlítás arról győz meg minket, hogy csupán a kiindulás azonos, a végeredmény esetenként igen különbözik. Azt is mondhatnánk: Pozsony, Sopron, Győr: egy-egy teljes értékű, meggyőzően szép változata egyazon alapformának. De nézzük sorra őket. A pozsonyi, hajdani „német” templom háromhajós elrendezése ellenére is inkább központos tér hatását kelti. Ennek több oka van. Mindenekelőtt az igen széles középhajó, amelynek középső, csegelyes kupoláját még erőteljesen meg is emelték. A középhajó zártságát fokozza, hogy az első és utolsó boltmezőt csupán félkupolákkal fedték. Emellett a hosszirányú karzatokat lendületes ívben ugyancsak befordították a rövidebb falakra. A tér erőteljes hatását a csegelyes kupolákat alátámasztó, hatalmas, testes, négyzet alaprajzú téglapillérek alkalmazásával még csak fokozták. Sopronban nem törekedtek ilyesfajta kerek zártságra. A térrészek alá- és fölérendelése helyett éppen a tér egyöntetűségét akarták hangsúlyozni. A három hajót közel egyforma szélesre építették; a főhajó magassága alig haladja meg a két mellékhajóét. A tér jól áttekinthető látványát azzal is fokozták, hogy a pozsonyi példához képest változtattak az alátámasztás módján. A súlyosabb téglapilléreket Sopronban toszkán fejezetű, sudár kőoszlopokkal váltották fel. A klasszikus, antik építészet óta tudott, hogy a kör keresztmetszetű oszlop a leggazdaságosabb, legtermészetesebb alátámasztás. Tévednénk azonban, ha azt mondanánk, hogy a soproni templomtér az antik építészet valamelyik híres példáját mintázná. Hangsúlyos, hosszanti elrendezésével, magasba törő lendületével inkább a későgótika hatalmas csarnoktereinek valamelyikére emlékeztet. Egészét tekintve a tér egyidő- ben mutat antik és középkori vonásokat. Megkockáztatjuk, hogy éppen ez a kettősség fő jellegzetessége. Az előzményeket és feltételezett mintákat vizsgálva: Pozsony esetében jól kimutatható az az erős befolyás, amelyet Franz Anton Hillebrand — és rajta keresztül a haladó osztrák későbarokk és bontakozó klasszicizmus — gyakorolt a templom tervezőjére. Sopronban hasonló, közvetlen osztrák ha-
