Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Nyíri Tamás: A felszabadítás teológiájáról
NYÍRI TAMÁS: A FELSZABADÍTÁS TEOLÓGIÁJÁRÓL 47 telem vagy jelentés kihámozását. Nemcsak a tudományban, hanem a köznapi életben is. A latin-amerikai teológusok felismerték, hogy csak akkor adhatnak hangot az elnémítottak szavának, ha legalább módszertanilag előnyben részesítik őket. ha melléjük állnak és osztoznak helyzetükben. „Az első, amit Puebla előír nekünk a participation y communion’: részvétel és közösség. Nem szabad továbbra is gyámkodni a népen, a népnek össze kell fognia, saját kezébe kell vennie történelmét” — írja P. Evaristo Arns bíboros.22 A szegényekre, „a népre kell hallgatniuk”, el kell sajátítaniuk félelmeiket, vágyaikat, örömüket és reményüket, s ebből a közös tapasztalatból kiindulva kell művelnünk a teológiát. Ekkor érvényesül a teológiában a szegények joga, hogy maguk gondolkozzanak23, sőt maguk a szegények fognak evan- gelizálni, ők lesznek az örömhír hirdetői. A felszabadítás teológiája abból indul ki, hogy nemcsak a püspökök és a hivatásos teológusok ügye a teológia, hanem minden hívő reflektálhat hitére, azaz teológiát folytathat és elmélyülhet a felszabadítás gyakorlatában. Minden hívő használhatja a fejét, hogy kutassa Isten jelenlétét a történelemben és felismerje akaratát. Elsősorban nem a főfoglalkozású teológusok hivatottak a teológia és az egyház alakítására, hanem Isten szervezett népeként a bázisközösségek. A nép egyébként is központi kategória a latinamerikai teológusok gondolkodásában. A népet nem a polgárok alkotják, nem a parasztok vagy munkások, hanem a szenvedők. A nép nem politikai fogalom, hanem etikai-antropológiai realitás, „saját forrásából kíván inni”, s ez teszi védetté a különféle európai eszmeáramlatokkal szemben — írja R. Fornet-Betancourt.-'1 Természetesen nem fölöslegesek a hivatásos teológusok: az a feladatuk, hogy tudományosan képviselhető módon fejezzék ki a nép tapasztalatát és hívő hagyományát, s így növeljék a felszabadítási teológia átütő erejét. Az a tudományos teológia, amelyet a latin-amerikai teológusok tanultak — jobbára Európában — nem volt tekintettel hazájuk konkrét viszonyaira, önálló latin-amerikai teológiát azonban csak úgy tudnak kifejleszteni, ha hallgatnak a népre. A keresztény közösségek konkrét gyakorlatát előnyben kell részesíteni az elméleti megfontolásokkal szemben. A „teológia azután jön”, második mozzanatként. „A\ teológiáról is elmondhatjuk, amit Hegel a filozófiáról állított: alkonyaikor kerekedik fel” — mondja G. Gutiérrez. A teológia visszatekint, és nem előre.25 A hagyományos európai teológiával ellentétben a latin-amerikai teológusok szerint a gyakorlat verifikálja, igazolja elsődlegesen a teológiai beszédet. A teológia utólagos, de nem a teológus. Ennek elsődlegesen a felszabadítás folyamatában kell állnia. A gyakorlat pedig azért lehet igazságkritérium, mert a kijelentések igazságtartalmát nem meríti ki a meglevők tükrözése, hanem mindenekelőtt a lehetőségek föltárására vonatkozik. Nem arról beszél, ami van, hanem arról, ami lehetséges. Csak akkor hiteles az Istenről való beszéd, ha kiáll a szegények mellett, ha támadja annak a világnak az előföltételeit, amelyben csak arra használják Isten nevét, hogy elhomályosítsák vele az emberek szemét. A teológia fölszabadítása Az előbbiekből következik, hogy a teológiát is fel kell szabadítani. Ezen azt értik a felszabadítás teológusai, hogy a teológiai reflexió középpontjába kerül az elnyomás és a felszabadítás ellentéte. Kidomborodik az ellentét Isten mint minden élet adományozója és a halál bálványai között.26 Felszín
