Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Nyíri Tamás: A felszabadítás teológiájáról
NYlRI TAMÁS: A FELSZABADÍTÁS TEOLÓGIÁJÁRÓL 45 Ilyenformán így fogalmazható meg három központi kérdése: párbeszéd a modern világgal, párbeszéd a különféle vallásokkal és ideológiákkal, s végül a szegénység problémája. Párbeszéd a világgal: a modem társadalommal, kultúrájával és tudományával, gazdasági-politikai berendezkedéseivel. A zsinat „hidat kívánt verni” az egyház és modern világ között — mondotta VI. Pál pápa. „Az egyház mély megértéssel és őszinte csodálattal nézi a világot, nem kívánja meghódítani, hanem szolgálni és támogatni.”3 Párbeszéd a világmagyarázatokkal: a különvált keresztényekkel (ökume- nizmus), a zsidósággal, a nem keresztény vallásokkal, az ateistákkal és egyéb szellemi áramlatokkal. A szegények egyháza gondolat mind jobban és jobban foglalkoztatta XXIII. János pápát. Az általa sokszor emlegetett „idők jelei” a harmadik világban mindenekelőtt az ott élők mérhetetlen nyomorában és kiszolgáltatottságában mutatkoztak meg.4 Bár magán a zsinaton kevés szó esett a szegénységről, Lercaro, akkori bolognai bíboros nevezetes felszólalásának5 köszönhető, hogy a zsinati okmányokba mégis belekerült a szegénységről két rövid passzus. A dogmatikai konstitúció az egyházról ezt mondja: „Krisztus szegényen és üldözötten vitte végbe a megváltás művét; az egyházat is ugyanerre az útra szólítja hivatása .. . sőt szegény és szenvedő alapítójának képmását ismeri fel a szegényekben és szenvedőkben.”6 Az egyház missziós tevékenységéről szóló határozat pedig így beszél: „Krisztus Lelkének indítására az egyháznak is ugyanazon az úton kell tehát járnia, amelyen Krisztus járt: a szegénység, az engedelmesség, a szolgálat és az önfeláldozás útján egészen a halálig.”7 II. János Pál pápa Laborem exercens című enci'klikája (1981) szerint a Krisztushoz való hűség próbaköve, hogy csakugyan „a szegények egyháza” legyen az egyház.8 A teológia új kontextusa A medellini gyűlésen napfényre került, hogy Dél-Amerikában merőben más kihívásra kell válaszolnia az egyháznak és teológiájának, mint Európában. Európai teológián itt mindenekelőtt „nyugati”9 teológiát kell értenünk: a bizánci kereszténységtől különböző és mindinkább elkülönülő kereszténységét, amely az újkorban szorosan összefonódott idegen földrészek leigázásával, a leigázott népek gazdasági kihasználásával és kizsákmányolásával, valamint a vallási kolonializmussal. Az európai teológia társalgó fele vagy vitapartnere — állapítja meg G. Gutiérrezi0 — a felvilágosult „nyugati” polgár, a latin-amerikai teológiájé a „tagadott ember”: a kizsákmányolt osztályok, peremre szorult népek és megvetett kultúrák tagjai, és a kétszeresen is kizsákmányoltak, a nők. Ebben a történelmi-társadalmi-kulturális szövedékben nem a hívők és nem hívők között húzódik a szakadék, hanem az elnyomók és az elnyomottak között. Kereszténynek vallják magukat az elnyomók is, tehát nem a valláskritika választja el egymástól az embereket: nem világnézetileg hasonlottak meg egymással, hanem gazdaságilag. A Nyu- gat-Európára és az Egyesült Államokra jellemző (bár nem minden részletében azonosan megnyilvánuló) polgári ideológia szabadságeszménye, demokráciája, ésszerű-általános gondolkodása nem szabadságot hozott, hanem újabb elnyomást az egyébként is szegény népnek.11 A latin-amerikai püspöki karok III., pueblai (1979) teljes ülésén hozott határozatok12 az egyházi tanítóhivatal tekintélyével erősítik meg a teológusok helyzetrajzát. „Földrészünk figyelemre méltó haladása mutatja, hogy
