Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Benczúr László: Hallgatója voltam, tanítványa maradtam. Száz éve született Barth Károly
BENCZÚR LÁSZLÓ: BARTH KÁROLYRÓL 39 nyújtson az erőteleneknek, a hátrányos helyzetűeknek, gátat vessen az anarchiának és az emberi önkénynek. Az állam a politikai tevékenység ezen funkciójával — ha tudja, ha nem — közvetve Krisztusnak szolgál, mert az evangélium hirdetésének és az erre küldetett egyháznak az életterét biztosítja. Jézus Krisztusra tekintve ezért nemcsak különböztetni kell az állam és az egyház funkciói között, hanem a kettő szoros kapcsolatát is komolyan kell venni. A keresztyén ember és az egyház ezért nem lehet elvileg közömbös a közélet és a politika iránt, hanem Krisztushoz való tartozása következtében — és nem annak ellenére (!) — aktív felelősséggel vesz részt adottsága szerint az államéletben. Nem véletlenül került Pilátus (és ezzel a politika) a Credóba, az Apostoli Hitvallásba, s éppen a Jézus Krisztusról szóló második hitágazatba. Pilátus ugyan elítélte Jézust, de nem azért, mert államférfi és politikus volt, hanem azért, mert rossz államférfi volt, és rosz- szul, gyáván, a közhangulattól megfélemlítve politizált. A különös az, hogy tudta nélkül is, még igazságtalan ítéletével is eszközzé vált az egész emberiség üdvét munkáló Isten kezében. Barth a nemzetiszocializmus antikrisztusi vonásait leplezte le. Noha akkor még (jóval a Szovjetunió elleni német hadüzenet előtt) Oroszország nagy kérdőjel volt számára, arra is figyelmeztetett, hogy az európai népeket megosztó társadalmi igazságtalanság és a kommunizmustól való félelem milyen nagy mértékben vált Hitler útegyengetőjévé. Nem azért tette, hogy megdöbbentsen és a templomba bújjunk, vagy a teológia könyvei közé temetkezzünk. Inkább azért tette, hogy úgy menjünk templomba és úgy foglalkozzunk teológiával, hogy elcsendesedjünk Isten előtt, aki „kiereszti hangját és megszeppen a föld”, aki miközben „nemzetek zajongnak és országok mozognak”, „hadakat némít el a föld széléig, ívet tör, kopját ront, hadiszekereket éget el tűzben”, és „felmagasztaltatik a nemzetek között, felmagasztalta- tik a földön”. Azért menjünk templomba és azért foglalkozzunk teológiával, hogy a 46. zsoltár szavai érvényre jussanak közöttünk: „Ismerjétek el, hogy én vagyak az Isten” — s így ki-ki a maga helyén tegye amit tenni tud és amit tennie kell azzal a rendíthetetlen bizalommal, hogy „a seregek Ura velünk van, Jákob Istene a mi várunk”. Barth napi programját nem Hitler írta elő, hanem az az Ür, aki az általa fanatizáltakért és az ellene küzdőkért is meghalt és feltámadt. Az ő kezében van a kormány. Ilyen benyomásokkal tértem haza 1940 nyarán a háborúba mind jobban belesodródó Magyarországra. Mindazt, amire eljutottam, megpróbáltam igehirdetéseimben és egész lelkészi szolgálatomban érvényre juttatni. Visz- szatekintve erre az időre, legföljebb azt sajnálom, hogy sokszor elragadtattam magam, s úgy támadtam az antiszemitizmust és a nácizmust, hogy a cantus firmus, az alapdallam, az Isten térdre kényszerítő és felemelő em- berszeretetének mindenekfelett való magasztalása s ezzel a reménység hangja is elhalkult. Isten jóságos, de nagyon határozott megtérésre hívó szava helyett többnyire kedvenc teológiai témáim jutottak szóhoz. Pedig nem a mi teológiai tételeink, hanem egyedül az élő ige, a Szentírás hűséges tanulmányozására alapozott Krisztus-hirdetés teszi lehetővé és kikerülhetetlenné a megtérést; Barth tanítványa maradtam? Csak annyiban, amennyiben a tőle átvett hatásokat szolgálatom javára tudtam fordítani. Barthtól csak akkor lehet tanulni, ha elégedetlenek vagyunk önmagunkkal, ha jobban akarjuk végezni munkánkat. Meggyőződésem, hogy Barthtól még mindnyájunknak sokat kell tanulnunk és sokat fogunk tanulni a jövőben.
