Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Szennay András: Luther – mai katolikus megközelítésben
SZENNAY ANDRÁS: LUTHER KATOLIKUS SZEMMEL 31 negatív módon. Luther úgy viselkedik, mint az orvos betegével. Megvizsgálja, késsel felmetszi, de mindezt azért teszi, hogy megmentse. Luther az egyházat evangéliuminak akarta. Luther nem térít el katolikus egyházamtól, ellenkezőleg, megbékít vele. A felsorolt néhány villanásnyi utalás, idézet is igazolhatta: Luther a katolikus teológia számára ma kétségtelenül aktuális és fontos. Ezt a tényt és igényt nem csak az intézményesen is szorgalmazott ökumenikus klíma alapozza meg. Talán szokatlanul hat a megfogalmazás: Luthert egyre inkább mint „katolikus lehetőséget” fedezi fel napjaink katolikus teológiája. Mi több, Luther segítőnkké és útitársunkká vált az evangélium mélyebb megértésében. Azon ne csodálkozzék senki, hogy még ma is jelennek meg írások katolikus teológusok tollából, melyekben általánosító ítélettel Luther egyszerűen „eretnekként” szerepel. Mintegy 500 év kontroverz-teológiai szemléletét lehetetlen néhány évtized alatt teljességgel magunk mögött hagynunk. — Nem kétséges az sem, hogy a változatlanul meglévő vitatott hitelvi kérdésekben még türelmes, közös erőfeszítésre, dialógusra van szükség. Ugyanakkor O. H. Pesch nagy munkájában (Hinführung ... 1. föntebb) ma már nem így fogalmaz: 1st Luther noch kirchentrennend? (Vajon Luther még egyházmegoszfó?) — hanem így: 1st Luther kirchen einend? Vajon Luther egyházegy esíf ő ? Mint cseppben a tenger, ez a finom megfogalmazásbeli különbség is érzékelteti: merre vettük — bízvást fogalmazok így — a közös utat? Mi, az Isten irgalmában reménykedő, bűnös, de Isten erejében megigazulásra hívott krisztushívők közössége. Nem a múltat kell felszámolni, hanem tekintetünket kell előre vetni. Afelé, aki nemcsak mögöttünk van, hanem előttünk is jár: Krisztus felé. Minderre gondolva nevezi a fönn- tébb már idézett Peter Manns Luther-t „Vater im Glauben”nek, a hitben (hitünkben) atyánknak. Manns ezt az 1 Kor 4,15-re utalva említi, bizonyára helyesen értelmezve azt. De azért ne értsük félre: az atya mindig a kezdet, a forrás. Ez pedig Luther számára is, a mi számunkra is Isten, és akit közénk küldött, Jézus Krisztus. Azt azonban már fenntartás nélkül és értelmezési nehézség nélkül mondhatjuk: Luther Márton — Jézus Krisztus tanúja (A Katolikus—Lutheránus Vegyesbizottság fogalmazásában). Gottfried Maron, aki nem gyanúsítható azzal, hogy túl gyorsan pozitiven nyilatkoznék a katolikus Luther-megközelítés eredményeiről —. a közelmúltban nagyon elismerően nyilatkozott a katolikus Luther-kutatás mai állásáról. (G. Maron: Das kath. Lutherbild der Gegenwart, Göttingen 1982.) Szellemes osztályozással megállapítja, hogy O. H. Pesch és St. Pfürtner munkásságát ma mint „katolikus lehetőséget”, Brandenburgét mint „katolikus szükségszerűséget” és P. Manns-ét mint „katolikus valóságot” lehet elkönyvelni. Maron szerint mindez nem értékelés, hanem inkább utalás a sokszínű és sokféle kísérletre, mely a mai katolikus teológiai munkában egyre jobban igyekszik megközelíteni és megérteni az igazi Luthert. Az kétségtelen, hogy Luther a mai katolikus teológiában jelen van és hat. Hogy mennyire a tényhelyzetet tükrözi ez a megállapítás, ennek nyomatékozására két, számunkra, katolikus teológusok számára fontos tekintélyt jelentő személy megnyilatkozásából idézek. — Az egyik Josef Ratzinger, a római Hittani Kongregáció vezetője, aki a közelmúltban alapos elemzést tett közzé „Luther und die Einheit der Kirchen” címmel (Intern. Kath. Zf. 12/1983/568—82. — interjúforma). Ö jól látja a még fennálló nehézségeket, de sokat remél a közös katolikus—lutheránus bizottság munkájától. Kiemeli, hogy Luther helyesen látta: az általa képviselt „megigazulástan” a tulajdonképpeni választó köve
