Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Nagy Gyula: Az egyház a mai Kínában. Utinapló
8 NAGY GYULA: AZ EGYHÁZ A MAI KÍNÁBAN goi gyarmati hadseregek fegyverrel kényszerítették Kínát az ország kapuinak megnyitására és a megalázó nankingi békekötésre (1842). Shanghaiban, az angol gyarmati uralom középpontjában, ma is elvezetik a vendégeket abba a szép parkba, amelyre a bejáratoknál az volt kiírva: „Kínaiaknak és kutyáknak tilos a bemenet”. Shanghainak legszebb negyedeiben csak fehérek lakhattak, kínaiak nem. Ez a keserű, megalázó múlt ma sincs elfeledve. S egyúttal súlyos akadálya volt a keresztyénség terjedésének is: hiszen a keresztyénség „az idegen hódítók vallása” maradt a legtöbb kínai számára, hűtlenségnek számított ősi kínai hagyományaikhoz és kultúrájukhoz. Nemzeti egyházak az új Kínában Ez a történelmi háttér magyarázza, hogy a kínai forradalom győzelme (1949) után mind a protestáns, mind a katolikus gyülekezetek kinyilvánították teljes függetlenségüket a nyugati, európai és amerikai egyházaktól, és megtiltották maguk is a külföldi missziók munkáját Kínában. Azóta is éberen, féltőn őrködnek azon, hogy a kínai keresztyénséget ne lehessen többé az „idegenek vallásának” tekinteni. Ai kínai protestáns gyülekezetek 1954-ben megalakult „hármas ön-mozgalma” kimondja: a kínai keresztyén gyülekezetek önmaguk tartják fenn, önmaguk kormányozzák az egyházat és önmaguk terjesztik, hirdetik Krisztus evangéliumát. Nem kívánnak külföldiek segítségére szorulni, sem teológiájukban, sem egyházkormányzásukban, sem az evangélium hirdetésében. A „hármas ön-mozgalom” ma a kínai keresztyénség legfontosabb elvi és gyakorlati alapiránya. A kínai nemzeti egyházak fejlődését a hatvanas évek közepétől csaknem egy évtizedre megszakította az úgynevezett „kulturális forradalom” nehéz időszaka. Csaknem minden vallásos és egyházi tevékenységet betiltottak, a legtöbb templomot bezárták, a lelkészek nem folytathatták hivatásukat. 1976 után gyökeresen megváltozott a helyzet. A vallások — így a keresztyénség is — visszakapták jogaikat. A bezárt templomok sorra megnyíltak, a vallási közösségek élete újra fejlődésnek indult. Ma a kínai keresztyénség két nagy egyházi közösségben él: a protestáns és a katolikus nemzeti egyházban. Mindegyiknek mintegy 3—3 millió hívője van. Különösen a protestánsok száma növekedett jelentősen az ötvenes évek időszakához képest. De még együttvéve is alig több mint a fél százalékát alkotják az ezer milliós lakosságnak. A protestáns egyházban tudatosan törekszenek a régebbi felekezeti határok fölszámolására. A legtöbb gyülekezetnek azonban még ma is megmaradt istentiszteletében, egyházi rendjében és teológiájában a református, metodista vagy anglikán jelleg. Hivatalosan azonban csak egy protestáns egyház van Kínában. A „hármas ön-mozgalom” helyi szervezetei mellett 1980-ban hivatalosan is megalakult a Kínai Keresztyén Tanács, amely a helyi és tartományi egyháztanácsok képviselőiből áll. Ma még nincs igazán kiépített, egységes egyházi szervezet az óriási országban, inkább csak a tartományi egyháztanácsok aktívak.' A következő évek feladata, hogy teliesen kiépüljön a protestánsok országos egyházi szervezete. Mind a „hármas ön-mozgalom”, mind a Kínai Keresztyén Tanács választott elnöke, régi jó barátunk, dr. Ting püspök, a Nankingi Teológiai Főiskola igazgatója. Már ötször járt hazánkban, utoljára két évvel ezelőtt. Otthonában meleg vendégszeretettel, régi barátokként fogadott bennünket
