Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 1. szám - Reisinger János: M. S. mesternél a Felvidéken
68 REISINGER JÁNOS: M. S. MESTERNÉL A FELVIDÉKEN Többi művéhez hasonlóan a festőt itt is a történet lelki tanulságai ragadták meg. Az ő korára még nem fejlődött ki annyira a betlehemi eseményeket elsekélyesítő karácsony-kultusz, Krisztus szenvedésének tanulmányozására ösztönzött a devotio moderna, a későközépkori „új kegyesség” irányzata, igeismeretre az előreformációs mozgalmak. A többi öt-hat festményén is tapasztalható mély hite M. S. mestert itt különösen késztethette rá, hogy sokat bízzon a kompozícióra, az alakok elrendezésére és néhány jelképre. A festmény felső részének aranyozásánál nyugszik meg mindenekelőtt tekintetünk. Az Atya dicsőségének aranya ez, mely a művész minden egyes képének sajátja (Vizitáció, Krisztus az Olajfák hegyén, Keresztvitel, Kálvária, Feltámadás). M. S. mester esetében alighanem egyik utolsó előfordulása is annak a korakeresztény mozaikoktól a XV—XVI. századig terjedő jelképnek, mellyel festők százai (több-kevesebb meggyőződéssel, de) az Atya örök rendelkezését szerették volna kifejezni a megváltás véghezvitelében. Az arany háttér bal felső részében két hegy magasodik fel. A terjedelmesebb elülső sötétkékje láttatni engedi a hátulsó magasabbját és világosabb vonalait. Nem kétséges, a Sitno szolgáltatta ennek mintáját, ahogy a tövében tanyázó pásztorokhoz is a felvidéki emberek kalapja-ruhája. Ám e két hegynek szinte jelképes jelentést biztosít az alkotás szerkezete. Aligha lehet véletlen, hogy Krisztus éppen e hegyek függőleges síkvonalában helyezkedik el. Bizonyára az sem az esetlegesség műve, hogy a két részre osztható festmény bal felében az arany háttér—kék hegyek—pásztorok—állatok—Krisztus „hierarchiája” mintegy érzékeltetni szeretné, hogy az Atya „bűn testének hasonlatosságában” (Róm 8, 3) küldte el Fiát e világra, hogy a létezés mélyén jelenjék meg. Az egész festmény rendkívül tudatos elrendezésről vall, mely a Szentírásból meríti legfőbb ihletét: Krisztusnak innen kell majd indulnia, hogy váltságszerző áldozatát meghozza. Ezért magaslik ott a hegy, a Megváltó szenvedésének és dicsőségének kettős koloritjával. A Sitno-rajzú Golgota és Sión már Betlehemből látszik. S valamiképp már Betlehem előtt is látszott mindazok szemében, „akik ... a váltságot várták” (Luk 2, 38). Itt emelte fel valamikor kezét Ábrahám, hogy az egyetlenegy s legszeretettebb Fiút áldozatul adja. Innen szállt fel az áldozati füst Ornán szérűjéről, hogy a jebuzeusokat elűző Dávid most szívéből űzze ki azt, amiért az öldöklő angyal Jeruzsálem fölött megjelent. A hegy elvetette ígéretét, s annak a Koponyák hegyén kellett meghalnia. Jézus születésében ott van a Messiás halála. E halálban viszont az ember újjászületésének biztosítéka is, az, hogy az „ő sebeivel gyógyulunk meg” (Ézs 53, 5). Oscar Culmann, neves protestáns teológus azt írja, hogy éppen ezért „a kezdeti idők keresztényei nemcsak hogy hozzászoktak ahhoz, hogy nem ismerik Jézus születésének időpontját, de szükségét sem érezték, hogy Krisztus földrejöttét ünnepeljék. Testtélételénél sokkal inkább halála és föl- támadásia foglalkoztatta az első gyülekezeteket” (Noéi dans l’église ancienne. In: O. Culmann: Etudes de Théologie biblique. Neuchátel 1968. 34.) Ezzel szemben a festészet történetében talán a születés témája nyújtott több lehetőséget a megváltáshoz és a Megváltóhoz való kapcsolat kifejezésére, és nem a kereszthalál. A magam részéről mindössze három olyan alkotást ismerek, melyről kitetszik, hogy szerzője Jézus Krisztus halálát többnek látta minden emberi szenvedésnél, és végső okát az Atyától való elha- gyatottságban jelölte meg. M. S. mester Kálváriája, Cranach Keresztrefe- szítése és Rembrandt Krisztus a keresztenje arról vall, hogy a Messiás nem áldozatul esett, hanem áldozatul adta magát.