Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 1. szám - Hans Weder: Apokaliptikus korhangulat
H. WEDER: APOKALIPTIKUS KORHANGULAT 55 Az idő folyásán tájékozódó gondolkodásnak ezen a hátterén válik csak világossá, hogy mit rejt magában ez a különös beszédmód a pillanat beteljesedéséről. Aki a döntő pillanat beteljesedéséről beszél, az ezzel világosan megmondta már, hogy ennek a pillanatnak nem kell az idők folyásával igazolnia magát. Hogy elérkezett a döntő pillanat, azt nem úgy ismerjük fel, hogy áttekintjük az idő folyását, mintegy az emberiség egész történelmét. Hogy mi a döntő pillanat, az nem az idő folyásának áttekintéséből derül ki. A döntő pillanatot nem lehet kiszámítani, inkább észre kell venni. Döntő voltát abból ismerjük fel, ami benne történik, és nem abból, hogy mi volt az egész ezt megelőző történelem. Ebből a különös beszédmódból, melyben a pillanat beteljesedéséről van szó, láthatjuk, hogyan változott meg az időfelfogás. Annak meghatározásában, hogy mi a döntő, az illetékességet az időfolyamattól a pillanat vette át: a meghatározás alapja egy az összes dolgokon felülemelkedő álláspontról áttevődött a jelentől való megragadott- ság álláspontjára. Csak ezen az alapon volt lehetséges, hogy néhány tanú döntő pillanatként jellemezze Jézust és az ő eljövetelét. Ezzel egy olyan időfelfogás kezd utat törni magának, melynek alapján az ember nem hagyja már az idők folyása által eltéríteni magát, hanem ehelyett belebocsátkozik a saját idejébe. Olyan időfelfogás ez, melynek alapján az ember kezdi megtalálni a helyét az időben. A meghatározás súlypontjának a pillanatra való áttevődése egyben búcsú az idő folyamatát áttekintő apokaliptikus gondolkodástól. Az apokaliptikus időfelfogásnak ezzel a bírálatával vált lehetségessé, hogy az ember eljusson saját jelenéhez. Amilyen fontos volt a názáreti Jézus történelmi pillanatában meglátni a döntő pillanatot, azt a pillanatot, amely most új megvilágításban mutatja meg a világ folyását, ugyanolyan fontos volt az is, hogy az emberi egzisztencia mindenkori jelene ne oldódjék fel a nagy összefüggésekben. Kiderült, hogy az ember mindenkori jelene az ő igazi élettere, amelyet nem szabad kikerülnie sem úgy, hogy a múltba, sem úgy, hogy a jövőbe menekül. A döntő pillanatról az apokaliptikus gondolkodás keretein belül is lehetett beszélni. De úgyszólván képtelenséggé vált az a gondolat, hogy most, a jelenben sor kerülhet a döntő pillanatra. A döntő pillanat teljességgel jövőbeli. így érdektelenné válik a jelen, szóba sem jöhet már, hogy ez lehetne a döntő dolog. Ezzel összhangban az apokaliptikus Isten jelenlétét is csak valami jövőbeli dologként tudja elgondolni. Isten jelenléte még hátra van, és aki mégis észlelni akar valamit Isten működéséből, annak a nagy összefüggéseket kell figyelnie. Isten egyetemes működésének tervszerűségébe az idő folyásának áttekintése útján még éppenséggel bepillantást lehet nyerni. A jelenlegi tapasztalat számára azonban Isten nem hozzáférhető. Nyilvánvaló, hogy a jelen valamiképpen közömbössé válik. Megmutatkozik ez abban is, hogy az apokaliptikában háttérbe szorul minden, erre a világkorszakra vonatkozó megkülönböztetés, mégpedig annak az egyedül fontos megkülönböztetésnek a kedvéért, amely a jelen világkorszakot és az eljövendő világkorszakot választja el egymástól. A régi világnak ez a közömbössé tétele is olyan mozzanata az apokaliptikának, amelyet az újszövetségi tanúk bírálattal illetnek. Vajon nincs-e a jelenlegi korhangulatnak egy sor olyan jelensége, amelyek ezen a háttéren apokaliptikus jelenségekként ismerhetők fel? Vajon nem lehetne bírálni ezeket az újszövetségi időfelfogás alapján, melynek jellemzője a döntő pillanatnak Jézus eljövetelével való beteljesedése? Véleményem szerint a jelenkor egyik sajátossága, hogy általános hódolat övezi a
