Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985

1985 / 1. szám - Jánosy István: Pásztorbúcsúztató (vers)

JÁNOSY ISTVÁN

Pásztorbúcsúztató

Illyés Gyula emlékére

Elment a Pásztor, árva maradt a nyáj, mit farkas, orzó megtizedelt elébb, s a sanda szétszórattatásban tévelyeg, egyre felejti nyelvét;

összébb húzódik, már fiakat se szül, mert érzi: számon kívüli, ködleső; pályáz helyére más fiallás; borba, falásba merülve omlik.

Figyelt a Pásztor, ős besenyő-szemű: szemhéja összébb vonva vigyáz merőn: honnan orozkodik toportyán, honnan az égbül a jég közelget.

S tereli nyáját száz szeretet-szavún, amerre számyék, oltalom érhető; s ha kell, ravaszkodik, hogy ádáz karmok a zsenge barit ne tépjék.

S most végleg elment fellegek áramán, s hagyott magunkra tétova-álmosan. Bojtár ugyan ki lép helyére? —

gyermeki balga-magunk borongunk.