Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 1. szám - Karner Károly tanúságtétele az élete végén
KARNER KÁROLY TANŰSÁG TÉTELE 2 5 VI. A Szentírás VII. Jézus Krisztus VIII. Az apostoli keresztyénség IX. Néhány vázlatos mozzanat az egyháztörténétből X. Néhány szó a középkori egyházról XI. Vázlatosan a reformációról XII. Néhány mozzanat a magyar evangélikus egyház történetéből Az utószó, amelyet az előszóhoz hasonlóan teljes terjedelmében közlünk, lényegében Pál apostolnak az első korinthusi levele alapján a Szentírás bizonyságtevő átélésével szól arról: „mit jelent keresztyénként élni ebben a mai világunkban?” * * * Utószó Akik ezeket a sorokat és lapokat olvassák, bizonyára úgy érzik, hogy nagyon hosszúra nyúltak és még ráadásul lecsúsztak a múltba, amely keveseket érdekel. Magam is nagyon érzem ennek az észrevételnek a súlyosságát. Tudom, hogy olvasóimat sokkal jobban érdekelné napjaink sok és nehéz kérdése. Gyötrődöm én is ezekkel. De ha sok hozzáértő, filozófus, tudós és politikus is csak tapogatódzva tud hozzájuk közelíteni és érdemlegesen úgy hozzászólni, hogy az érvényes legyen, hogyan tudnék én a világ zajától távol öreg koromban olyasvalamit mondani, ami családi körben meghallgatásra érdemes volna. Ezért nem is nyúlok ezekhez hozzá. Ez még nem jelenti azonban azt, hogy saját életünk területén, hivatásunkban és munkakörünkben, családunkban és munkatársaink körében fel volnánk mentve a felelősség alól, hogy keresztyénekként éljünk és dolgozzunk és vállaljuk a ránk eső felelősséget hozzátartozóink, munkatársaink és tá- gabb értelemben népünk, sőt az emberiség körében. Mit jelent keresztyénként élni ebben a mai világunkban? Lehetne erről részletesen beszélni és keresni a „megnyugtató” feleletet. De erre sincs módom. Valamit mégis, ha csak nagyon vázlatosan is, hadd fűzzek hozzá utószóként az elmondottakhoz. 1. Amikor Pál apostol több évi munkával összegyűjtötte a korinthusi gyülekezetei és más munkaterületre ment át, a fiatal korinthusi gyülekezetben belső nehézségek és zavarok támadtak. Ezek annak folyományai voltak, hogy egyfelől a gyülekezet belső egysége megbomlott, egyes tanítók körül csoportosulások keletkeztek és ezek egymással szemben állottak. Másfelől kísértett a gyülekezetei körülvevő pogány világ életformája is. A korinthusi gyülekezet kicsiny csapat volt, igazi diaszpóra az antik pogány nagyvárosban. Ha ennek a kicsiny seregnek a belső egysége megbomlik és különféle tanítókat követve „felekezetekre” oszlik, ez magában véve is fenyegeti fennmaradását. És ez annál inkább is így volt, mert tagjaiban ott éltek régebbi életük pogánykori emlékei. Rokonságuk is benne élt az évszázadossá vált pogány életformában, melyhez képest a gyülekezet életformája idegenszerűvé vált és bizonyos értelemben „elavultnak” is látszott. Pál apostol ebben a helyzetben nem a törvény szigorával fenyegeti híveit, hogy összetartsa őket. Inkább az igazi egységre, hitük közös forrására emlékezteti és ezzel „vigasztalja” őket. Ezzel igyekszik erősíteni összetartozásuk
