Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Kulturális figyelő
92 KULTURÁLIS FIGYELŐ ő volt az egyetem is, az iskola a tisztességre, de más láthatatlan dolgokra is.” Rendkívüli asszony lehetett, nagyon szeretett olvasni, mégpedig világirodalmi klasszikusokat, Stendhalt, Tolsztojt stb. Unokáját is ő kapatta rá az olvasásra. „Nagymama nyitotta fel az eszemet a szabad fantáziálásra.” De a sors nem volt kegyelmes a nagymamához sem: A tíz „gyerekből nyolcat eltemetett, utoljára hadifogságból hazaván- szorgó Ferenc fiát, két legkisebb lánya, Terus és Bözsi élték túl”. Nagymama mégis mindhaláláig derűt és bizakodást árasztott njaga körül, mint a felhőkből előmosolygó Nap. „Gyerekkoromból ő varázsolt egész évig tartó karácsonyt, éneklésre mindig szer volt, s akkor is mesélt, amikor ötvenkilós körtéskosár volt a fején, s én ugrándoztam a porban vásár felé menet. [.. .] Szűz Máriáról és a gyerek Jézusról meséket talált ki, amikkel soha sehol írott szövegben azóta sem találkoztam. Teljes betlehemes játékot játszott el, fején a nehéz körtéskosárral... s ő vigasztalt, amikor lázadoztam, hogy betlehemes társaim közt csak Kisjézus lehettem mindig... Majd lehetsz még pásztor, ha fölnőssz, szegény fiam!” Azért idézem mindezt, mert a karácsony, a betlehemes játékok és a három királyok szinte archetípusként térnek vissza-vissza költészetében. Igaz, a három királyok olykor csavargókká változnak, akik Kakukk Marci-féle csínyeket követnek el, például dinnyét lopnak. De hát az álom és képzelet tündérországában gyakori a meglepő átváltozás. Egyebekben is a nagymama határozta meg Kormos egyéniségét és költeményei karakterét. A költészetben először József Attila és Sinka István nyomdokán indult el. Megőriztem első, dedikált kötetét, a Dülöngélést. Verselése valóban emlékeztet a Sinkáéra, főleg a konkrét nevek emlegetése és a balladai tömörség. Verseinek hangulata azonban egész más. Sinka többnyire komor, panaszos, sőt a cselédek siralmas sorsáért a közállapotokat vádló. Kormos költői altere- gója inkább Petőfi Bolond Istókjára emlékeztet vagy Tersánszky Józsi Jenő kópéira. Egyetlen balladája igazán sinkai, tragikus: Irkalap Sinka füzetéből. Ez a vers három szőke nővérének vízhaláláról szólt. 1950 óta — minthogy verseit nem közölték — állást vállalt: a Móra kiadó szerkesztője lett, és itt olyan feladatot kapott, amely megkövetelte a világköltészet igen alapos ismeretét. Megismerhette a francia szürrealizmust is és annak szabad asszociációs technikáját. Nagy hatással volt ez későbbi verselésére, bár annalk alapját, a paraszti-népi hangvételt sohasem hagyta el. Utóbb éveket töltött el Párizsban, jóbarátai lettek olyan kiváló költők, mint Rous- selot és Frénaud. Franciaország (főleg Normandia) szinte második hazájává lett. Mivel Kormos oly mélyen élte át gyermekkorát — amelynek Napja a legendás nagymama volt —, e korszak emlékanyaga lett költészetének (kimeríthetetlen matrix-a, úgyhogy ha később a szabad asszociációkkal akármilyen messzire kalandozik is el, akármilyen vadul fantáziái: még a legtávolabbi asszociációi is szervesen épülnek bele ebbe a mátrixba és abból nyerik értelmüket — így Kormos „merészen szürrealista” versei mégis jól megért- hetők és elbűvölten élvezhetők. Ezt kellene megfontolniuk mai „neoavant- gardista” költőinknek: ha a szabad asz- szociációk mögött nincs ilyen bűvös matrix — amelynek kisugárzásából az összefüggéstelen asszociációk összeállnak, mint a vasreszelék erővonalakká —, akkor „költeményük” nem több, mint szavak értelmetlen és összefüggéstelen halmaza, és úgy írnak „műveket”, mint Gulliver tudósai. Másik példaadó erénye Kormos költészetének a rendkívüli tömörség és szűkszavúság — amit éppen a modern verstechnika tesz lehetővé T. S. Eliot Kopárországa óta. Kormos a Dülöngélünk kötetben közölt versek nagy részét utóbb átdolgozta. A két változatot egybevetve rádöbbenhetünk, milyen szakmai tudással, műgonddal kristályosította ki verseit. Talán épp amiatt írt olyan keveset. De amit így maga után hagyott, az az idő múlásával nem avul el, hanem egyre fénylőbb büszkesége lesz a magyar költészetnek. Jánosy István
