Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Kulturális figyelő
Kulturális figyelő Tanulmánykötet a magyarországi reformációról „Az állam és egyház jó viszonya lehetővé tette, hogy reformátori örökségünk szellemében most ismét közösen tanúskodjunk közös örökségünk együttes megbecsüléséről' — írta 1984 nyarán a kötet Előszavában Káldy Zoltán püspök-elnök, találóan összefoglalva világi tudósok és egyházi szakértők érdekes és színvonalas vállalkozását, mely „Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből” címmel jelent meg 1984- ben Evangélikus Sajtóosztályunk kiadásában, Fabiny Tibor egyháztörténetprofesszor szerkesztésében. A „közös örökség együttes megbecsülése” két szempontból kap nyomatékos hangsúlyt. Egyfelől örvendetes az a tény, hogy a 21 tanulmány szerzőgárdájában felfedezhetünk muzeológust, zenetörténészt, könyvtárost, orvostörténészt, nyelvtudománnyal foglalkozó kutatót, egyetemi tanárt, levéltárost és irodalomtörténészt, vagyis szellemi életünk olyan kiválóságait, akik szakterületük egy-egy részletkutatásának eredményét, vagy éppen egészen új felfedezésüket tették közkinccsé. Másfelől az egyházi munkások sorában az evangélikusok mellett találunk unitárius lelkészt, ádventista teológus-történészt, református professzort; olyan személyiségeket, akik jelenlétükkel/ és mondanivalójukkal egyaránt az ökumené távlataiba engednek bepillantást. Ezen a ponton nem tudom elhallgatni egy hiányérzetemet: egy római katolikus szakember szerepvállalása további gazdagodást jelenthetett volna — mondjuk például — a magyarországi Ferencesrend obszerváns ágának reformációval összefüggő munkálkodása megrajzolásával. Hiszen, hogy Luther mennyire nem szorítható felekezeti korlátok közé, s hogy őt mennyire nem sajátíthatja ki egyetlen vallási vagy szellemi, társadalmi irányzat sem, azt éppen ez a kötet mutatja meggyőzően. Rendelkezésre álló helyünk kereteit szétfeszítené a szerzők és tanulmányaik címének puszta felsorolása is. Ezért inkább csak jelzésszerűen és szubjektiven utalok a kötet két olyan sajátos jellemzőjére, melyet időálló értéknek vélek. Az egyik ilyen érték az új kutatási eredmények, az új adatok gazdagsága. A lutheri „Antikrisztus-fogalom” jelentkezése hazai reformátoraink életművében, a kolostorok pusztulása a XVI. század első felében, a csepregi iskola jelentőségére utaló adatok, vagy Szegedi Gergely és Flacius Mátyás úrvacsoravitájának külföldön megtalált dokumentuma lehetnek kiragadott példáim. A másik érték pedig az összefüggések sokszor egészen újszerű bemutatása, mint azt a Húsz—Luther, Luther—Buliinger, vagy Luther—Dávid Ferenc kapcsolatok esetében láthatjuk. Nagyon fontos — túl a személyek és az általuk képviselt nézetek kapcsolódásán — a reformáció és reneszánsz kölcsönhatásának vizsgálatán belül az azonosságok és különbözőségek értő és meggyőző bemutatása, mely alkalmas arra, hogy jó néhány téves értelmezés feladására késztessen a reformáció „korszerű értékelése” területén. A kötet adatanyaga segít árnyaltabban látnunk a kor főúri rétegét, illetve egyes kiemelkedő képviselőit. A ko
