Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség születése. A hit könyve
8o VEÖREÖS IMRE: AZ ÚJSZÖVETSÉG KELETKEZÉSE Ha visszatekintünk a legutóbb tárgyalt levelekre, legtöbbre közülük egyházi tekintélynek fiktív, állítólagos szerzőként való megjelölése jellemző. Péter apostol, Jakab és Júdás, az Űr testvéreinek neve a mi számunkra az a lepel, amely mögött ezeknek az iratoknak az érvényes keresztyén üzenete rejtőzik. Isten igéjét a keresztyén egyház és hívő szemében nem a szerzők személye garantálja, hanem az iratokban foglalt tanúságtétel Jézus Krisztusról, amint erre még visszatérünk. A jelenések könyve keresztyén apokaliptikus4 irat. Szerzője egy János nevű ismeretlen keresztyén próféta, aki nagy tekintélynek örvendett a kisázsiai gyülekezetekben (nem azonos János evangéliumának és leveleinek íróival, s nem állítja könyvében, hogy Jézus tanítványa lett volna). Az első század utolsó évtizedében, Patmosz szigetére száműzve írja könyvét a Domitianus császár üldöztetésétől szenvedő kisázsiai gyülekezeteknek a keresztyén reménység erősítéséül. Krisztus-központú mondanivalójához főként a zsidó apokaliptikus hagyományból használ fel képanyagot. A keresztyének vértanúságig menő megpróbált helyzetében a Krisztus megjelenéséhez kapcsolódó mennyei világ beköszöntésére irányítja a figyelmet. A végső történések részeként tekinti saját kora eseményeit. Nem szűnik meg a földön élő keresztyének Isten- és Krisztus-dicsőítését bekapcsolni az előrement hívők, a célhoz ért egyház magasztaló énekébe. A rejtélyesnek látszó irat nem a távoli jövőnek íródott Krisztus visszajövetele időpontjának kiszámítására. A jelennek szólt a közeli vég bizonyosságával (22,20). Az apokaliptikus anyagból és a kilencvenes évek véres üldöztetéséből, meg a menny korhoz kötött elképzeléséből szövődött a Jelenések könyvén az a lepel, amelyen át a mindenkori egyháznak meg kell találnia benne a végső örök jövő — időhöz nem kötött, téren és időn túli — transzcendens reménységét. Hogyan lett ezekből az iratokból az Űjszövetség gyűjteménye? Ez a hosszú folyamat is lenyűgöző látvány. Az apostoli leveleket a gyülekezetek isten- tiszteleti összejövetelén felolvasták, más gyülekezeteknek továbbadták (Kol 4,16), lemásolták, belőlük gyűjtemények keletkeztek. Az evangéliumok is hamarosan terjedtek, majd az evangéliumok és a levelek egymás mellé kerültek. 200 körül már kialakult az újszövetségi kánon, az érvényes szent iratok jegyzéke. Néhány könyvnek a kánonba való felvétele még kérdéses volt (nyugaton a Zsidókhoz írt levél, keleten a Jelenések könyve, valamint Jakab, Péter második, János második és harmadik, Júdás levele), míg a vita a IV. században a javukra eldőlt. A szent iratoknak a kánonba való felvétele nem volt magától értetődő. Az újsizövetségi iratokkal hozzávetőleg azonos időszakban (keletkeztek az „apostoli atyák” iratai, mégsem kerültek bele a kánonba. Az Újszövetségbe bekerült iratoknál a korabeli egyház az apostoltól vagy apostoli tanítványtól való származást tekintette első kritériumnak. Itt derül ki, hogy az egyes pszeudonim (álnéven írt), nekünk drága újszövetségi iratoknak a kánonba való bekerülését a második századi keresztyénség eme történeti tévedésének köszönhetjük. Isten útjai titokzatosak! Nyomban hozzá kell tennünk, hogy azokban az időkben több más irat is viselte apostol nevét, és mégsem kerültek az Űjszövetség szent iratai közé. Ugyanis a gyülekezetek, az egyház a tartalmukat vizsgálván megállapította, hogy nem igazán képviselik az evangéliumot. „Némely eltér benne a Megváltónk igazi tanításától” — írta
