Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség születése. A hit könyve
VEÖREÖS IMRE: AZ ÚJSZÖVETSÉG KELETKEZÉSE 75 összefüggő részletek a gyűjtés során már korán egybeállhattak (pl. Mk 4- ben található három példázat). Aztán keletkeztek írásbeli gyűjtemények Jézus szavaiból, tanításából. Tetteiről is lehettek gyűjtemények, az egyiket meg is tudjuk állapítani: Jézus csodáinak elbeszélései. Az ismeretlen „Márk”, a második keresztyén nemzedék tagja, gyűjtötte össze elsőnek a tudomására jutott szóbeli és írásbeli hagyományt azzal a céllal, hogy evangéliumot írjon a fentebb körvonalazott értelemben. Irata 70 körül keletkezett, valahol a hellenisztikus1 keresztyénség területén. (A 16,9—20 későbbi befejezés.) Anyagát úgy rendezte és írta meg, hogy szerkesztői szempontja érvényesüljön: Jézus személyének végső, isteni titka — ő Isten Fia — rejtve marad a keresztig (15,39). A megfeszített és feltámadt Krisztus Isten evangéliuma, örömhíre. Márk evangéliumát tartják kezükben a mintegy húsz évvel később, 90 körül keletkezett Máté- és Lukács-evangéliumok írói. Márkon kívül ők felhasználják Jézus mondásainak egy írásbeli gyűjteményét is. E két forráson kívül mindegyikük hozzájut más és más hagyományhoz is, ezek alkotják e kért evangélium különálló darabjait (pl. a tékozló fiú története Lukácsnál). Máté evangéliumának névtelen szerzője a zsidókból lett keresztyének közé tartozik, és reájuk tekintettel szerkeszti, írja evangéliumát. Őrzi benne a keresztyénség számára az ószövetségi örökséget, és ezzel együtt szélesre tárja az egyház kapuját a pogányok előtt: az evangélium az egész világé. Szíriában írhatta könyvét. Lukács evangéliumának hasonlóképpen névtelen írója a hellenisztikus keresztyénség területén él, pogányból lett keresztyén. Az ő világának akarja hirdetni Jézus történetét, mint az idő folyásának középpontját, amely felé Isten ószövetségi ígéretei futottak és amely után az egyház korszaka kezdődött (ő írta az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvet is). Bevezetésében elmondja, hogy gondosan utánajárt az eseményeknek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy történetíró akart lenni, vagy életrajzi művet alkotott volna. A.z ő evangéliuma is a hagyományanyag felhasználásával készült szerkesztői célja jegyében, a megdicsőült Jézus Krisztusról való bizonyságtételre (24,50—53). János evangéliuma sajátosságaival eltér az első három evangéliumtól. Jézus beszédei egészen más jellegűek: hosszú elmélkedések, melyeket egyik írásbeli forrása alapján formál az evangélista. Tettei isteni dicsőségének megnyilvánulásai az evangélista másik írásbeli forrása nyomán. A szerző ezenkívül önállóan merít a Jézus életére vonatkozó Márk előtti őskeresztyén hagyományanyagból. Nem támaszkodik az első három evangéliumra, noha ismeri tartalmukat, és anyagában van velük érintkezése. Mindezt szerkesztői céljának szolgálatába állítja: Jézus Krisztusban Isten kinyilatkoztatását mutatja fel sajátos szókinccsel. Gnosztikus2 környezetének vallási fogalmait, képzeletvilágát veszi eszközül, hogy az azokat ismerő embereknek, de éppen a gnosztikus tanokkal vitatkozva hirdesse Krisztust. Ennek az evangéliumnak minden apró részletén különösen is erős fénnyel ragyog Krisztus feltámadásának, megdicsőülésének sugárzása. Ez az az evangélium, mely legvilágosabban állítja bele Jézus földi alakját, történetét az író saját jelen körülményei közé, és tükrözi földi életén keresztül is isteni voltát. A benne szereplő „szeretett tanítvány” nem azonosítható Jézus egyik tanítványával sem. Inkább az evangélium szerzője rajzolja meg benne — és szövi Jézus történetébe — az ideális tanítvány képét. Az evangéliumot névtelen szerzője 90 után, legkésőbb a századfordulón írhatta. Zsidó származású keresztyén,
