Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Ittzés Nóra: Keresztyén–keresztény
7° ITTZÉS NÓRA: KERESZTYÉN — KERESZTÉNY nagypénteki prédikációban ezt olvashatjuk: ,,a’ Christus keresztitűi, keresztyén nevet viselünk... valakik a’ kereszttűi keresztyén nevet vettek”5. A keresztény forma a XVII. század második felében bukkant föl, kezdetben éppen protestáns kiadványokban. Ekkor ez már kétségtelenül élő változat volt, még ha a helyesírás és a nyelvi norma bizonytalanságai miatt számolnunk is kell aizzal, hogy az íráskép nem minden esetben tükrözte a kiejtést. A XVII—XVIII. század fordulójának irodalmában — gyakran egy könyvön belül is — együtt élt ez a két alak, egyelőre még felekezeti megoszlás nélkül. A nyelvészeti szakirodalom a bizonytalanságok ellenére is közös álláspontot képvisel abban, hogy a keresztény későbbi hangalakváltozata a keresztyénnek, nem pedig önálló képzés a kereszt ’crux’ szóból6, bár annak nép- etímológiás hatása könnyen belejátszhatott a fejlődésbe. A -tény végződésű forma keresztén vagy keresztyény változaton keresztül alakulhatott ki, de nem vethető el teljesen a gondolat, hogy a két változás (íy-ből t és n-ből ny) együttesen ment végbe, s valójában a hangátvetés részleges, csak egy képzési mozzanatban megvalósuló esetéről van szó7. A keresztény szóalak megjelenésénél lényegesen újabb a szóhasználat felekezeti megoszlása, amelyre elsőként Kazinczy mutat rá a XVIII. század végén a már említett Orpheus-beli cikkében8, s védelmébe veszi a bizonytalan és téves etimológia, illetve a magyaros hangzás nevében megtámadott keresztyént9. A nyelvújítás korára kialakult helyzet (két hangalak, felekezeti megoszlás a szóhasználatban) lényegében napjainkig jellemző maradt. A keresztény azonban — nyilvánvalóan a katolikus többség miatt — köznyelvivé vált, s köznyelvi szótárainkban a keresztény címszó mellett az eredeti keresztyén ,régies’ vagy protestáns’ minősítéssel alakváltozatként szerepel. A magyar helyesírás szabályainak legújabb, 11. kiadásában ugyan újra felbukkan a keresztyén (.protestáns’ megszorítással), de a hosszú évekig használt 10. kiadásban és a Helyesírási tanácsadó szótárban csak keresztény található. A köznyelvi norma és a szótári gyakorlat ellenére is balgaság volna a hagyományos keresztyén szó mesterséges kiszorítása, de akár csak ilyen igény megfogalmazása is. Aki ezt teszi, nem számol sem az egyházi, sem a nyelvi tradíció erejével. Az évtizedek óta keresztyént használóktól reménytelen és fölösleges volna azt a különleges erőfeszítést várni, amelyet a másik szóalakra való áttérés jelentene. A keresztény azonban protestáns környezetben is terjed, egyre gyakrabban hallani evangélikusok szájából. Haszontalan és indokolatlan próbálkozás útját állni a nyelv belső mozgásának. A -tény végződés nem jelentést módosító nyelvhelyességi hiba, amelyet javítanunk, illetve amelynek elkövetésétől gondos figyelemmel őrizkednünk kell. A nyelvben különböző típusú hangalakváltozatok sokasága él, élhet együtt (fel-föl, fogódzkodik-fogózkodik). A keresztyén—keresztény pár azonban más, mint a csupán hangtani különbségeket mutató változatok. Idegekbe ivódott indulatoknak, kisebbrendűségi érzésünknek a nehezéke terheli. Ezektől megszabadulva kellene szóhasználatunkban is bátrabban támaszkodnunk a nyelvészet, sőt a nyelv kínálta szempontokra. A protestáns sajtóban a keresztyén alakhoz való ragaszkodás elkülönít bennünket a magyar kulturális irodalom általános gyakorlatától. Az elkülönülés feloldásának jele, hogy nem egyházi kiadványokban a protestáns írók is a keresztény írásmódot használják. A téves etimológiák és makacs nyelvi hiedelmek helyreigazítását éppen
