Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Fabiny Tamás: Beszélgetés Borsos Miklóssal
44 FABINY TAMÁS: BESZÉLGETÉS BORSOS MIKLÓSSAL dának. A Hegyi beszédet egyszer úgy ábrázoltam, hogy a tömeg jön alulról felfelé a hegyre. Tehát nem a megszokott perspektívából, hogy mennek fölfelé, hanem Jézus szemszögéből ábrázoltam. Hiszen úgy olvassuk, hogy „Jézus fölmene a hegyre, mikor látta vala, milyen sokan gyűltek össze”. Tehát a tömeg jön föl. Jézust fölösleges ábrázolni ott, ahol ámuló és megindult arcok vannak. Pásztorok. Asszonyok csecsemővel, öregek bottal, mankóval. Sőt, még a Genezáret-tó ívét, öbölkanyarát is odahúztam egy vonással, mert „Szidonból is átjöttek”. Néhány kis háromszögletű vitorlás is kiköt a parton. Szóval mindezek az atmoszférát teremtő körülmények elmondják, hogy itt valaki beszél. Hogy ki, azt meg tudni kell. Ezek az arcok tükrözik Jézus arcát, jelenlétét. Hiszen a művésznek nem magát a zsánert, a jelenetet kell ábrázolnia, hanem annak légkörét. Ezzel a módszerrel végig lehetne az egész Bibliát rajzolni. Tehát nem illusztratíve. Biblikus munkáimmal soha nem illusztrációt akartam készíteni, hanem a lényeget próbáltam megragadni. Van például egy sorozatom. Négy halász áll csónakjuk mellett, a hálóval babrálnak. Mind a négyen egyfelé néznek. Ahol négy ember egyfelé néz, ott valaki nyilván jön. A másodikon kilenc halász: szintén egyfelé néznek. De hálójuk üres. A harmadikon pedig már ott a csodálatos halászat. De ez sem illusztrálva, hanem úgy, hogy egy asszony áll, karján gyerekkel, s egy csöppség szalad hozzá, mutatja, mennyi hal van. Ebből tudni lehet, hogy itt a csodálatos halfogás zajlott le. Ezt is tudni kell — aki nem ismeri, olvassa el a Bibliából. Sok ilyen ábrázolásom van. Mindegyiknél egy dolog izgatott: milyen is lehetett, ahogy az a fiatalember megjelent a halászok közt, és azt mondta: „kövess engem”? Azok pedig sorra követték őt. Rajzaimon ezeket a megindító jeleneteket igyekeztem mások számára is közelivé tenni. — Ez nagy segítség a mai világban. Félelmetesen aktuális az olyan bibliai ábrázolás, amelyen Jézus a szemnek nem látható. Hiszen ma sincs jelen közöttünk, nem láthatjuk őt. Éppen ezért: az embereken, rajtunk kellene tükröződnie az ő láthatatlan jelenlétének. Magatartásunkon, mozdulatainkon — mint a rajzon a halászokén, vagy mint a hegyre kaptató nyomorultak mozgásán. Az előbbieket is összefoglalva, hogyan határozná meg művészetéjiek transzcendens mozgatóit? — Sokan az ihlet meghatározásából próbálnak kiindulni. Szerintem ez maga a művész alkata: fiziológiai-szellemi alkata. Azért nincs ihlet, mert a művész állandóan egy olyan állapotban van, hogy a világot így, belső látással látja. Az olasz megkülönbözteti a disegno esterno és interno-t. Az előbbi puszta kézügyességgel lerajzol valamit. A másik viszont belülről jön. A művész nem le-rajzol, le-fest valamit, hanem abban él, az az övé. A világ a művész számára: kép. Nem tud másképp látni. Ha nincs Írón a kezében, akkor a szemével rajzol. Tehát éppen itt jutunk el ahhoz a transzcendenshez, amit nagyon nehéz még közelebbről meghatározni. Egyszerűen egy olyan szellemi alkatot feltételez, aki nem tud másképp látni, csak képekben. — Szobrai, domborításai az ország sok templomában láthatók. Milyennek látja ma a templomok egyházművészetét? — Elég elszomorítónak. Az ún. római iskolában képeztek ugyan egyházművészeket, vagyis akiket az egyházi téma vonz, de ez mindent nem oldhatott meg. Egy bizonyos reform azért bekövetkezett, úgyhogy ami van jobb ízlésű templombelső, azt általában azok csinálták. Antal Károlyra, Mészáros Lászlóra és társaikra gondolok. De ez abba kellett hogy maradjon az ötvenes évek szünete, tilalma miatt. Akkor sok minden másként volt. Az
