Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Fabiny Tamás: Beszélgetés Borsos Miklóssal
40 FABINY TAMÁS: BESZÉLGETÉS BORSOS MIKLÓSSAL tem, hogy tulajdonképpen miérti zárják ki azt az embert, aki az igazat mondja. Tényleg giccseket vásároltak, a legjobb mestereket meg nem ismerték. Mikor megírtam ezt ,a cikket, nem is sejtettem, hogy ez lesz a hatása. Gondoltam, ha nem is fogadják el, legalább kapok rá egy választ, hogy nincs igazam. De inem így történt, hanem csak felszólítottak, hogy vonjam vissza a véleményemet. Erre természetesen azt válaszoltam, hogy én sem részeg, sem elmebajos nem voltam, amikor ezt leírtam. Nekem ez a véleményem, s ezt természetesen fönntartom. Ne menjünk sorban az összes ilyen konfliktuson, de még egyet. Az Iparművészeti Főiskolán a „daliás időkben” — az ötvenes években — elzárták a könyvtárakban az impresszionizmust. Erre én bevittem a magam könyveit, hiszen európai módon, európai műveltségű fiatalokat próbáltam nevelni. Utólag persze nekem volt igazam, mert e növendékeim ma Európa-szerte ismert keramikusok, ötvösök. De itt is odáig vezetett a konfliktus, hogy 1960-ban eltávolítottak a főiskoláról. Az indoklás lényege az volt, hogy Borsos Miklós idealista művészetszemlélete miatt nem alkalmas szocialista ifjúság nevelésére. Ezt én el is fogadtam, ráadásul örömmel, és ma is ezen az állásponton vagyok. Ugyanis nem tudom és nem vagyok hajlandó megváltoztatni véleményemet az európai művészetről. Mert hiszen azt nem én fogalmaztam meg — azt maga Európa fogalmazta meg . .. — Hogyan látja ezek után a művészet és a hatalom viszonyát? — „Békés egymás ellen élésnek” tudnám nevezni. Mert a hatalom mindig mecénás is volt, akár egyházi, akár világi szinten. Ugyanakkor ízlésükben vagy kívánalmukban a művészek ellenségeivé válhattak. A művészek tiltakoztak ellenük. E konfliktusokból kerekedtek ki aztáin az olyan legendás históriák, mint például Michelangelo meg a pápa vitája. Ezek az ellentétek állandóan fennállnak, mert a művész mindig a maga ízlésére, a maga kedvére akar alkotni, a hatalom pedig másként kívánja. A hatalom, a 155 cm-es zsarnok azt akarja, hogy ő 2 m-es legyen. Volt, aki ezt meg is festette a Napóleon koronázása című képen: kétméteres daliát festett a 150 centis Napóleonból. Itt eleve ellentétesek a szellemi indítékok és az érdekek. A művész gondolkodása az tisztán szellemi. Tisztán szellemi, és a műhöz kötődik. — Ez konkrét ütközést is jelentett az 50-es, 60-as években? — Csak annyiban, hogy én voltam megint a vesztes, mert nem kaptam munkát. Korunk nagyon szelíd ahhoz képest, ami a múltban volt. Nem adtak munkát, és ezzel be volt fejezve a vita. Ha én) visszautasítottam mondjuk egy Rákosi-portrét, akkor az öt év büntetéssel járt. — Kapott ilyen felkérést? — Igen, de azt írtam, hogy egy 80 centis domborművet én két hét alatt nem tudok megcsinálni egy olyan fejről, akit nem is ismerek, és még fényképen is alig láttam. Ez 49-ben volt, szóval rögtön az elején. Ezt persze roppant sérelmesnek vették, felelősségre vontak a szövetségben, s a visszautasítást persze politikai magatartásnak nyilvánították. Hát ennyi. És ezután már nem is volt gondom rá, hogy csinálok vagy nem csinálok ilyet, hanem nyugodtan végeztem a magam munkáját. Meggyőződésem szerint soha semmi mást nem szolgáltam, mint azt, ami az Európát jelentő szellemi életből rám ragadt, ami érintett az alkalmanként elzárt könyvekből, vagy a Bibliából. — Művészi és emberi szempontból mit jelent önnek a Biblia? — Először az Ószövetség megnevezhetetlenül bizarr, drámai, rettenetes része, a próféták történetei érdekeltek, ezért rajzokat készítettem ezekhez. Azután az Újszövetségben a Hegyi beszéd tisztasága, egyszerűsége ragadott
