Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Nyíri Tamás: Kortárs teológusok: Karl Rahner
24 NYÍRI TAMÁS: KARL RAHNER tetődö maradt számomra ez a cél. Törekszik az ember Isten szolgálatára, ünnepli az eucharisztiát, elmélkedik, imádkozik — adott esetben rózsafüzért is. Amikor beléptem a novíciátusba, azzal kellett számolnom, és akartam is számolni, hogy talán Indiába küldenek misszionáriusnak, vagy Dél-Brazí- liába — egyik-másik novíciustársam még ma is ott él —, s gyerekeket tanít. Számolnom kellett azzal, hogy valamelyik rendi gimnáziumunkba dugnak középiskolai tanárként, s latinra meg hittanra tanítom a nebulókat. Ehhez járul még bizonyos, szűkebb értelemben vett jezsuita spiritualitás. Ezen a lelkiségen általában és tévesen csaknem olyasmit szoktak érteni, mint valamiféle akarati akrobatikát, tartózkodó, hűvös sztoicizmust vagy más effélét. Valójában azonban az igazi, a valódi Szent Ignác-i lelkiség teljesen más, aminek újrafelfedezéséhez jelentősen járult hozzá Hugó testvérem is — 1969-ben halt meg. Szent Ignác mindenekelőtt misztikus, aki titokzatos, gyökeres módon egyesült Istennel.” Alfons Klein, Jézus-társasága délnémet provinciájának — ide tartozott K. Rahner — provinciálisa gyászbeszédében visszaemlékezett egykori tanárának egyetemi előadásaira. Gyakran előfordult, hogy Rahner a legbonyolultabb fejtegetések és nyelvezet közepette hirtelenül átváltott, s alázatos, egyszerű imát mondott. A papszentelések előtt tartott lelkigyakorlatok közben — mondta a provinciális — sokszor elcsuklott Rahner hangja, könnyekkel kellett megküzdenie, és alig tudott tovább beszélni, kiváltképpen ha mélyen szeretett Ura, Jézus Krisztus kínszenvedéséről elmélkedett. Ilyenkor látszott igazán, hogy milyen ember is volt a világhírű teológus. Ezért hatott abszolút hitelesen mindenhol és minden körülmények között: akár gyerekekkel játszott, akár cigányzenét hallgatott, akár elmélkedett. Amikor meglátogatta a leányfalui lelkigyakorlatos házat, a bibliaóra részvevői kérték, hogy mondjon egy áldást. Nyomban, előkészület nélkül kezdett beszélni Isten Szaváról, e Szó gyöngéd erejéről, szívet-lelket melengető világosságáról. Nyilvánvaló volt: csak az rögtönözhet ilyen meleg, megrendítő, szívből származó és szívhez szóló szavakat, aki nem „rögtönöz”, mert. ebben és ebből él. Nem véletlen, hogy legelső közleménye (Warum uns das Beten not tut, 1924) s a születésnapjára kiadott, életében megjelent utolsó kötete (Karl Rahner: Gebete des Lebens, Freiburg—Basel—Wien 1984.) az imáról szól. Ez utóbbi kötet többnyire az egyetemi előadásai közben, spontánul fakadó imáit tartalmazza. Aquinói Szent Tamáshoz így fohászkodott: „Az igazat megvallva, Aquinói Szent Tamás, kissé nehezemre esik kiválasztanom egy szentet — bármelyiket is — Isten hallgatag mérhetetlenségéből, és hozzá fordulnom. De talán éppen az a helyes, ami nehéz valakinek. Arra kérlek tehát — teljesen hagyományosan fogalmazva, melynek pontos értelmét most nem kívánom firtatni —, hogy járj közben érettem Istennél, mivelhogy minden szent az összes többi szentért van, akik közé — szegény bűnös létemre — magamat is sorolom. Ajándékozz meg közbenjárásoddá', hogy legalább távolról legyek olyan, mint Te: tárgyilagos és józan, bát . hogy előbb gondolkozzam, s csak aztán nyissam ajkamat lángoló szónoki tokra; legyek egyházias, de nem klerikális (jól tudod, mire gondolok). Még két ügyemben kérem közbenjárásodat. Most, midőn színről színre látod a fölfoghatatlan Istent, voltaképpen nem teszel már mást, mint vég nélkül mondod himnuszodat: ,Adoro Te devote, latens Deltas’. Nem rendkívüli szellemed merőben teoretikus kijelentése többé az Isten felfoghatatlan- sága; és nemcsak elnémuló imádásodnak tisztára az Isten teremtő hatalmú
