Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985

1985 / 2. szám - Zolnay László emlékezetére (Veöreös Imre)

14 VARGYAS LAJOS: BÜCSÜ ZOLNAY LÁSZLÓTÓL mennyi méltatlanság is érte, boldogabb volt, mint azok, akik ártottak neki. Az életben való „boldogulás” helyett neki a lélek örömei voltak meg. Azt csinálta, ami szenvedélyesen érdekelte, s mindig új és új fölfedezés lelkesít­hette ebben a munkában. Talán ezért nem is igazságtalan a sorstól, hogy az első „siker” után, amit a boldogulásban elért, be kellett fejeznie az életet. Az ő példája ezért nem is ijeszt el bennünket, inkább megerősít abban, hogy ne a boldogulást keressük aiz életben, hanem a belső örömöket. Mert ugyan mi marad a sírnál a boldogulás „értékeiből”? De az ő belső örömei még nekünk is ittmaradnak, azok túlélik halálát. Köszönjük, amit ránk hagyott. Amit feltárt, amit írt, a kincseket, a műve­ket és a példát. Folyóiratunk is búcsúzik tőle. Az induláskor, hét évvel ezelőtt, lelkesen vál­lalta a szerkesztő bizottsági tagságot. A pár hét alatt összeállítandó első számhoz nyomban hozzájárult „Budavári kövek és a reformáció” című írásá­val. Később a sokunk számára ismeretlen, evangélikus Zmeskál Miklóst, Beethoven magyar barátját mutatta be oldalainkon. A halála előtti hóna­pokban a másfél százada elhunyt Zathureczky Sámuel győri kántor, közös ükátyánk, életrajzán dolgozott a Diakonia számára, s a nyersanyagot már meg is mutatta. Közben is ontotta volna cikkeit, ha folyóiratunk ritka megje­lenése nem akadályozná meg a történelmi tárgyú írások gyakoribb közlését. A múlt, a szenvedélyesen kutatott múlt értékei között az evangélikusság szerepe különösen érdekelte. Letűnt századok sárgult lapjairól páratlan em­lékezőtehetséggel áradt belőle a számtalan adat, esemény, amellyel valaha is találkozott búvárkodása során. Széles kiterjedésű családfája ágain az ősök neveit fejből emlegette, s ritka melegséggel tartotta számon az élő rokono­kat. Vele az evangélikus értelmiségnek olyan kiváló típusa távozott, aki az egyház kulturális szolgálatát mélyen megbecsülte és ápolta. Az egyház per­sze több és más, mint kulturális tényező, de éppen a mai időkben vesszük észre — sokszor a hiánya miatt —, hogy a keresztyénség kulturális kisugár­zása sajátos hivatásától nem idegen, mert gazdagítja vele azt az emberi kö­zösséget, népet és nemzetet, amelynek körében él. Zolnay Lászlót egyházunk hű fiaként is emlékezetünkben őrizzük. Zolnay László emlékezetére Veöreös Imre

Next

/
Thumbnails
Contents