Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 2. szám - Luther Márton a Szentírás tanulmányozásáról (Veöreös Imre: Hozzáfűzés)
LUTHER MÁRTON A BIBLIA TANULMÁNYOZÁSÁRÖL 5 pillant a mai újszövetségi teológiai munkába. De arra is figyelmeztethet Luther: a mi keresztény mondanivalónknak, egyházi tanításunknak vagy egyéni bibliai meglátásunknak nem tulajdoníthatunk megfellebbezhetetlen jelleget: csak nagyon rugalmasan, nyitottan, alázatosan nézhetünk saját keresztyén felfogásunkra. Amit Luther itt a Szentírás tanulmányozásához tanácsol a 119. zsoltár néhány versére támaszkodva, azt egyaránt használhatják ma a teológia, különösen is a tudományos írásmagyarázat művelői és a teológiával nem foglalkozó, bibliaolvasó hívők. Lutherra figyelésünket most sem egyházi tekintélytisztelet mozgatja, hanem annak izgalmas felfedezése, hogy mennyire időtállóak, s ezért modernek a gondolatai. Az oratio, az imádság az első. Nem a formális imádságon van a hangsúly, bár kétségtelenül valóságos imádkozásra bíztat a Biblia kézbevételekor. De többről van szó. A Szentírásban Isten szavát megérteni lehetetlen emberi értelmünkkel — hozzátehetjük: akár tudományos eszközökkel, akár hivő gondolkozással. Istennek magának kell megszólalnia. Saját kegyes vagy nem kegyes gondolataink a Szentírás tanulmányozása közben nem a valóságos Isten közelségébe visznek („menny”), hanem tőle messze („pokol”). A Biblia igazi megértése csak Istenhez kapcsoltan történhet. Ezért tanulmányozása az Isten lelkűnkben való működése után kiált. Egyházias nyelven: hogy a Szentlélek legyen az oktatónk! A meditáció szót Luther más értelemben használja, mint ahogyan szoktuk. A Szentírás szavaiba, gondolataiba való belemélyedésről szól. Az imádság az Istenben való elmélyedés, a „meditáció” pedig a Biblia szövegébe való be- lehatolás. Luther mindig is nagy jelentőséget tulajdonított a „külső igének”, azaz a bibliai szöveg jelentésének. Míg az „imádság” az emberi gondolataink ellenében az Istenhez akar kapcsolni a Szentírás olvasása közben, a lutheri „meditáció” a Szentírás szavának értelméhez köt egyéni (kegyes) magyarázatunkkal szemben. Ha ebben az irányban továbbmegyünk korunkig, Luther tanácsa világosan elvezet a történet-kritikai írásmagyarázatig, amely éppen a Biblia szövegét akarja hűségesen megértetni és eredeti értelmében kifejteni. Kitűnik, hogy Luther első „szabálya”, mely értelmünkkel szemben az Istenhez utal, együtt jár a másodikkal: a Szentírás tanulmányozása igen erősen értelmi munka is. De egy másik irányban is meghosszabbodik korunkig Luther második bibliaolvasó tanácsa, s ez éppen az újabb értelemben vett meditáció felé mutat : ismételgessük el magunkban és hangosan a Biblia egy-egy szavát, mondatát — mondja. Engedjük, hogy közvetlenül is hasson reánk. Ezzel nem racionális, nem értelmi úton történő érintkezés megy végbe a bibliai szöveg és lelkünk között. Ez már a belső világunkat a Szentírás hatásának mély- lélektani folyamatban elérő módja, amelynek új formáival — indiai gyakorlat alkalmazásával — találkozunk külföldi keresztyén kiadványokban. Luther kétségtelenül tudatos megvilágosodásra gondolt a szavak, mondatok ismétlésével, de tanácsa ma bennünket önkéntelenül a tudattalanra is utal. A „kísértés” a harmadik: ez nem más, mint a Szentírás szavának belefo- nódása az életünk külső-belső küzdelmeibe. Luthernál többek között a tanítását és őt magát ért támadások, életveszélyes helyzetek tették személyes tapasztalattá a Szentírás nem egy mondatának az értelmét. Magunk is tapasztaljuk, akkor kezd világítani nekünk legnagyobb erővel egy-egy bibliai ige, amikor nem fut simán az életünk, hanem krízisekbe jutunk — legyen az betegség vagy sorsunk bármilyen megrendülése. így válik önkéntelenül, tud
