Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 2. szám - Rédey Pál: Haza, nemzet, család. Beszélgetés Pozsgay Imrével
12 RÉDEY PÁL: BESZÉLGETÉS POZSGAY IMRÉVEL gítségét a mezőgazdaság kollektivizálásához. Rákosi elutasította ezt és részben spekulációnak tekintette, vagyis arra gyanakodott, hogy a kisgazdapárt így akarja túlélését biztosítani. E torzulás mögött nagy elméleti tévedés is volt. Az ti., hogy a csúcsokon levő uralkodó csoport abban a szemléletben élt, miszerint birtokában van a társadalomvezetés összes tudománya. Hogy mi a jó a népnek és mi a rossz, azt — úgy hitték — kizárólag ők tudják. Hogy mi kell a népnek, azt majd ők fogják megmondani. Eközben mindenütt és mindenben az ellenséget keresték. Az ellenség elleni küzdelem fémjelezte uralmukat. Az emberek viszont azt a jövőt munkálják szívesen és odaadóan, amelyben cselekvőleg vehetnek részt. Erről Rákosiék megfeledkeztek. Szemléletükbe így nem fért bele a népfront. Hiszen nem fért bele a nép kezdeményezése, aktivitása vagy a nép cselekvő energiája sem. Kulissza maradt valóban a népfront, vagyis egyfajta választási ^kiszerelő szervezet”. A súlytalanság állapotába került, látszatmozgalommá degradálódott. És hogy Rákosi tévedéséért mekkora árat kellett fizetnie a nemzetnek, az a későbbiek során kiderült. — Válságos időben született a Hazafias Népfront, és csoda, hogy átvészelte megaláztatásának ezt a kurzusát. Súlytalanul lebegni, látszatmozgalomnak lenni nem valami csábító, kecsegtető és vonzó dolog a tömegek előtt. Történt-e változás és mikor a szemléletben? — Az első kísérlet a változtatáshoz 1953-ban történt. Amikor kiderültek a hibák, a torzulások, mélységes és erőteljes igény támadt egy szélesebb körű népfrontmozgalom iránt. De mivel a pártban is heves küzdelem folyt a helyzet felmérése és megítélése, valamint az irányváltoztatás kérdésében, a népfront is áldozatul esett a párton belüli vetélkedésnek. Ebben a vetélkedésben még változatlanul eszközként szerepelt, újra csak taktikai létre volt kárhoztatva. Közismert, hogy 1953—57 nyaráig hosszú, mély társadalmi és gazdasági válság zajlott le Magyarországon, amely az 1956-os eseményekben kulminált. A Rákosi-féle vezetés hibáinak tanulságait levonó MSZMP kezdeményezésére a konszolidációs folyamatban a népfront újraélesztése is szerepelt. Magában a konszolidációban azután a népfront is segített. Üjra mérlegre kellett tehát tenni az alapvető kérdéseket. Ilyen egyszerű módon: kinek épül a szocializmus? És ha az egész nép számára, akkor világos, hogy az egész népet átfogó politikai intézményre van szükség. Erre a döntő fontosságú szerepre látszott alkalmasnak a népfront, de most már nem taktikái szempontok alapján, hanem tudatosan átgondolt stratégiai elvek szerint, a szövetségi politikának megfelelően. Így azután a népfront egyfelől a különböző társadalmi szervezetek és korporációk tömörülése, másfelől a párttagok és párton kívüliek találkozása, együttműködési fóruma lett. De fogalmazhatnám így is: a népfront a szövetségi politika színtere. Ezek alapján stratégiának kellett tekinteni a mozgalom irányába tett minden lépést, mert a gyorsan változó társadalomnak is vannak hosszú időre megszabott változatlan elemei, amelyek között a kapcsolatot intézményessé kellett tenni. Hiszen az egypártrendszerű berendezkedésben belátható ideig párttagokra és párton kívüliekre oszlik a társadalom, és belátható ideig lesznek hívők és nem hívők, s ki tudja mennyi ideig lesznek osztály- és rétegkülönbségek, így voltaképpen a párt és társadalom kapcsolata intézményesen a népfronton keresztül bontakozott ki és kezdett működni 1956 után. — Ez a változás átvezet bennünket a jelenlegi időkbe. Természetesen illúzió lenne azt hinni, hogy ez máról-holnapra ment végbe. A népfront iránti
