Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS figyelő 87 Akadémiát). Kérdésére, mi járatban van; Gerstein azt felelte: hivő evangélikus, aki azért lépett be az SS-be, hogy közvetlenül győződhessék meg a zsidók irtásáról szállongó hírek valódisága felől. Most az általa tapasztalt szörnyűségekről szeretné tájékoztatni a nunciust s rajta keresztül a pápát, XII. Húst, a nuoiatúrában Orsenigo érsek közvetlen elődjét. Cselekedjenek, míg nem késő. A nuncius kifejezéstelen arccal hallgatta, majd rákiáltott „Menjen innen! Távozzék!” (Az vesse viselkedéséért a nunciusra az első követ, aki ne lett volna bizalmatlan a náci Németország provokátoroktól és besúgóktól hemzsegő fővárosában hivő evangélikusként bemutatkozó SS-tiszt- tel szemben.) Gersteinnek minden reménye szertefoszlott, hogy fel tudja rázni a világ vezetőinek lelkiismeretét. „Az egyház elvesztette jogát, hogy Jézust képviselje a földön” — mondta. Gerstein közvetlenül ezt megelőzően éppen a treblincai és belseci megsemmisítőtáborból jövet a Varsó—berlini expresszen összeismerkedett s egy éjszakán át beszélgetett Göran v. Otter berlini svéd követségi titkárral. A különös SS-tiszt — emlékezett vissza a svéd diplomata — könnyeivel küzdve számolt be neki azokról a borzalmakról, amelyeknek röviddel előbb szemtanúja volt Belsecben. Ottert arra kérte, Svédország próbálja meg rávenni a szövetséges hatalmakat arra, hogy röpcédulák millióit szórják le Németországra s ilymódon világosítsák fel az ezekről jobbára mit sem sejtő német népet s hívják fel, szálljon szembe a tisztességét, becsületét bemocskoló, ördögi hatalommal. Miről akart beszámolni Gerstein a nunciusnak s miről számolt be a svéd diplomatának? Ha nem is szó szerint, de a hátborzongató valósághoz híven nagyjából idézve a jelentéseiben olvashatókat, a következőket mondta. Bel- secbe, ahogy Auschwitzba és a többi megsemmisítőtáborba. miként erről meggyőződött, naponta egy-két tehervonat szállítmány halálra szánt érkezett a fulladásig zsúfolt vagonokban. Ukrán és baltikumi munkaszolgálatosok tépték fel a kocsik ajtaját és hajtották korbácsütésekkel az éhségtől, szomjúságtól kimerült embereket a végső állomás felé. Egy hangszóró adta az utasításokat: „Mindenki fürdőbe megy. Kivétel nélkül mindenki vetkőzzék meztelenre. Szemüvegét, fogbetétjét mindenki tegye le. A ruhaneműket egy halomba kell rakni. Az értékeket (pénz, ékszerek, órák) az épület bejáratánál levő ablakban kell leadni.” A tábor egy kis erdőben volt. Az épületekhez vezető fasorok mentén virágágyások. Emberszeretetet sugárzó környezet. A meztelenre vetkőzött szerencsétleneket egy SS-katona (orvos?) korbácsával irányította jobbra vagy balra (munkába, vagy a megsemmisülésbe). A nők először egy fodrászszalon feliratú épületbe mentek, ahol percek alatt kopaszra nyírták őket. Az őrt álló SS- katona azt súgta Gersteinnek: „A hajból különleges tömítés készül a tengeralattjárók számára.” Közben egy SS- tiszt atyai hangon nyugtatgatta a három, garázsszerű szobába zsúfolódó embereket: „Mindenki vegyen mély lélegzetet. Az inhalálás tisztítja a tüdőt, megóv a betegségektől, fertőzésektől.” Közben a munkaszolgálatosok bot- és korbácsütésekkel 7—800 embert préseltek össze a 25 ma alapterületű, 1 m 90 cm magas betonhelyiségekben. Az egymáshoz nyomódó felnőttek között sok csecsemő és gyerek már az első percekben meghalt. A halálba menők élén egy különlegesen szép lány lépkedett. „Segítsen rajtunk, uram, segítsen!” — kiáltotta a tekintetével benne bizalmat keltő Gersteinnek. „Nem tudok segíteni, csak imádkozni — súgta —, mily szívesen mennék magukkal a halálba; de ezt nem tehetem, élnem kell, hogy mindenfelé elmondjam, mit éltem át...” Megteltek a helyiségek, az ajtókat bezárták, a villanyt leoltották, amire tehetetlen ordítás szűrődött ki a kamrákból. Egy öreg szovjet motort állítottak az épület elé. A kipufogójára szerelt csövet bevezették az emberekkel zsúfolt helyiségekbe. A motor nem gyulladt be. Gerstein nézte az óráját, 50,70 perc. Közben csönd lett a kamrákban. Végre 2 óra 49 perc múltán megindult a motor s a gáz ömlött az emberekre. A villanyt megint felgyújtották. Egy orvosprofesszor, Gerstein s egy SS-társa üveglyukon át figyelte, mi történik ott bent. 32 perc után már nem élt senki a bepréseltek
