Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - Jánosy István: „Lámpás vagyok más lámpások között…" Kutas Kálmán: Naplemente – Jónás
64 JÁNOSY ISTVÁN: KUTAS KÁLMÁN VERSESKÖNYVÉRÖL Megilletődve, halk-lábujjhegyen közelgtem ... —: sír az újszülött karodban — s én, hitvesed, zokogtam kebleden. Szemed gyöngyként csillog könnyharmatodban — Rezdül a meghatódott éjszaka — kezed kezemben tartva térdepeltem — szárnyalt csillagvilágok fénydala —- a boldogságtól búsan énekeltem — Szavak pihegtek anya-szájadon: „A boldogság mélyén szent fájdalom .. . .. Mint akkor, ágyad mellett: térdelek. Itt térdelek most sírhalmod tövében, s elsírdogálunk: apa és gyerek ... Mi értelem — kérdem — e földi létben? A boldogság tündéri palota, de bármi szép: szivárvány-hidra épül... elomlik ... és csipetnyi fénypora, csak az emlék marad belőle végül — Zokogva buggyan fel a szájamon: „A dolgok lelke mélye: fájdalom.” Mondhatnánk persze: ez szentimentalizmus — szinte már Daykát, Ányost és az ifjú Kölcseyt juttatja eszünkbe. És a ma embere a legtávolabb áll az érzések kultuszától, akár a mai költői divat is. Engem mégis meghat és elbűvöl, mert őszinte, igaz és mély érzés megnyilvánulása, még ha korszerűtlen is. A gyémánt is korszerűtlen. Ki hord ma gyémántot? De a gyémánt ritka. Ki tudja, vajon az ilyen manapság ritka versek nem lesznek-e egyszer nagyon is korszerűvé? Egyébként maga a forma is igazolja a verset. A három életmozzanat (első szerelem, gyermek születése, halál) gyönyörűen tagolódik a három versszakra, a jambusok halk, szinte tompa lengése, a dikció könnyed keresetlensége, zeneisége, a tökéletes rímek mind fölértékelik a költőt. Ezt a tompítottan melankolikus hangot leginkább Tóth Árpádnál csodáljuk a Lélektől íélekigf-kötetben. És hogyan tud Kutas a szavakkal muzsikálni! Hullong körül az alkony finom hamva, a hegytetőn elomlik mély nyugalma. Mennyi m, n, ny, mennyi 1, ly — a dallam elomló lágysága már-már a Kosztolányi Ilonáját közelíti! Még egy szempontból olvastam érdeklődéssel Kutas verseit. Elérkeztem abba a korba, amikor szomorúan kell tapasztalnom a Morosa senectus beköszöntését és eluralkodását: egyre nehezebben megy a szellemi és testi munka. Viszont Kutas kései versei, „őszikéi”, ha lehet, még tartalmasabbak, még virtuózabbak, mint a korábbiak. Mi ennek a rendkívüli jelenségnek, valóságos csodának a titka? Mi többletet nyújthat az öregség előző életünkhöz képest? Erre felel Tisztán látok című versében: Óriási arányhoz szokik a szem, s a lélek egyre szálldos múlton s jövőn túl titkokat keresve.
