Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - Frenkl Róbert: Keresztyén élet — egyházon kívül?
6o FRENKL RÓBERT: KERESZTYÉN AZ EGYHÁZON KlVÜL? amely napi gyakorlatában úgy tud megfelelni a lelkészeket érő kihívásnak, hogy egyidejűleg teljesen nyitottá válik a laikusok aktív befogadására. Ez a gondolatmenet már átvezet a kérdések második, legfőbb csomópontjához, az egyház életéhez, működéséhez. Mert bármilyen döntő is a lelkészek személye és a szervezet, mégis a mindennapi élet történései, a működés gyakorlata jelenti elsősorban a vonzást vagy taszítást. Az egyházi élet sem utasíthat el egy, a világban különböző területeken igen divatos fogalmat, a hatékonyságot. Akkor sem, ha jogosnak tűnik a kétely, hogyan, miben mérhető ez az egyházban. Egyebek között éppen a közösségi élet színvonalában, kiterjedtségében és mélységében. Abban az értékrendben, amit a tagok számára az egyházban való élet mint érték jelent. Nem kell jövőkutatónak lenni ahhoz, hogy felismerjük, az emberért vetélkedő irányzatok közül az számíthat sikerre, amely nem az emberi élet részleteire, hanem egészére ígér és nyújt megoldást. A hétköznapok gyakorlatában is. Közhely már a nagyvárosi ember elidegenedése, a tömegben élők magányossága. Már a jelen is, de a jövő még inkább a kis közösségeké, amelyek egy nagyobb közösség részei. Tud-e az egyház, a gyülekezet olyan közösség lenni, amely nemcsak bizonyos kérdésekre ajánl — olykor igen távolról — megoldási módokat, hanem életformát nyújt. Olyan hátteret, élő, ható közösséget, amelyért érdemes otthagyni a tömegkommunikációs magányt, az eklektikus életvezetést; amelyben a hiperaktív cselekvéstől a passzív elfogadásig minden szerephelyzet rendelkezésre áll. Tudja-e az egyház egyetlen évezredes sajátosságát, a feltétel nélküli megbocsátó szeretetet napi gyakorlattá tenni egy feltételekkel terhes, pragmatikus, énközpontú világban, vagy egyházias formában nyilvánul meg életében a korszellem. Az előbbi esetben számíthat az értelmiségre és az ifjúságra is, az utóbbi esetben a működés vonzása nélkül, csak a zászlóhoz, a szervezethez hagyományos okokból hűségesek maradnak meg. Súlyában kisebb, de nem lebecsülhető gond a funkcióval kapcsolatban az egyház politikai terhe. Feszültségekkel terhes korunkban, akárcsak más történelmi időszakokban, a különböző társadalmi rendszerű államok egyaránt igénylik egyházaiktól politikájuk támogatását. Az esetek többségében ez nem jelent közvetlen gondot az egyházak számára, mert a nukleáris katasztrófa árnyékában élő emberiségnek az egymással szemben álló hatalmak valamennyien békét ígérnek. Az egyházaknak nem is lehet más törekvése a politika színpadán, mint a béke munkálása. A béke gyönyörű fogalma azonban mást jelent a világ különböző pontjain, és a napi politika fordulataiban is olykor veszedelmesen változnak a hangsúlyok. Érdekes és jellemző, hogy egyház és politika viszonya napjainkban többnyire külpolitikai összefüggésben merül fel. Pedig, ha van az egyháznak politikai felelőssége, márpedig van, akkor ez a teljes politikai szférára kiterjed. A kérdések harmadik csoportja érinti a struktúrát, az egyház szervezetét. Érdekes, hogy ennek a másik két problémakörhöz (lelkészek és működés) képest, számos beszélgetés tanúsága szerint, előzetes elképzelésemnél kisebb a jelentősége. Az emberek (s köztük az értelmiségiek) túlnyomó többsége a funkció vonzása alapján szívesen és könnyen alkalmazkodik a legkülönbözőbb struktúrákhoz is. A jól működő szervezetben a szervezeti elemek felerősítik a működési hatásokat. Különösen így van ez, ha a struktúra csak keretet jelent, kevés igazán rögzített ponttal, és rendelkezik a változó, növekvő funkciót befogadó képességgel. Az egyház életére sajátosan jellemző szokások — így például a- litur
