Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - Frenkl Róbert: Keresztyén élet — egyházon kívül?
FRENKL RÓBERT Keresztyén élet — egyházon kívül? Kerüljük bármennyire is mai életünkben a deklaratív igazságokat, elméleti (teológiai) és tapasztalati alapon egyaránt megállapíthatjuk, hogy közösség nélkül nincs, nehezen képzelhető el a szó teljes értelmében vett keresztyén élet. A közösség szerepe alapvető úgy is mint erőt sugárzó háttér és mint a cselekvő hit egyik közege. (A másik közeg a világ; a kettő nem választandó, nem választható el élesen, de bármelyik hiánya megkérdőjelezi magát az aktív keresztyénséget.) Nem vállalva fel az értelmiséggel kapcsolatban időnként fellángoló vitát — ki tekinthető végül is értelmiséginek? —, sajátosan jellemzőnek tarthatjuk az értelmiség idegenkedését a különféle szervezetektől. Az értelmiségi gondolkodás, a kérdések megközelítése a tartalomra, a funkcióra irányul, a szervezetek a maguk többé-kevésbé szükségszerű korlátáival, merevségükkel ellenérzéseket váltanak ki. Nem általánosítható, de kétségkívül létező magatartás, törekvés keresztyén értelmiségiek részéről, keresztyén életet élni, kegyességet gyakorolni az egyházon, az egyház, iletve a gyülekezetek szervezetén, alkalmain kívül. Felfogható ez egyfajta kritikus válaszként arra a kihívásra, amely az egyházi szervezet folyamatos megújítását igényli. (A másik végletes válasz, ami nem annyira az értelmiségre jellemző, a szabadegyházak felé való sodródás, illetve a kisebb, melegebb, megnyilvánulásaiban érzelmekre ható közösség keresése.) Maradva ezúttal a sajátos, individuális, közösséget elutasító értelmiségi magatartásnál, ennek gyökereit, eredetét vizsgálva joggal indultunk ki abból az elképzelésből, hogy a jelenségben egyforma súllyal kell feltételeznünk az értelmiségi lét mozgatórugóit és az egyházi szervezet vonzásának hiányosságait. Azonban minél többet beszélgettem a kérdésről egyrészt egyházban élő, másrészt magányos értelmiségiekkel, annál inkább be kellett látnom, hogy a lényeges okok nem az értelmiségi gondolkodásban vagy magatartásban, hanem az egyházban, az egyházi életben fedezhetők fel. Természetesen a kérdés két összetevője nem különíthető el, még kevésbé állítható szembe. Egész pontosan arról van szó, hol és hogyan, illetve miért következik be zárlat, szakadás, törés abban a kapcsolatrendszerben, amely a híveket az egyházhoz köti. Beszélgetőpartnereim szerint csak azért jogos itt az értelmiségieket kiemelten kezelni, mert kétségkívül van olyan értelmiségi típus, amely érzékenyebb az árnyalatokra, kritikusabb, nehezebben fogad el bizonyos hangokat, ál- vagy féligazságokat, nehezen alkalmazkodik még friss, élő szerveze-
