Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - ifj. Fabiny Tibor: „Ö, az én próféta lelkem!" A Hamlet mint a Látás Költészete
IFJ. FABINY TIBOR: A HAMLET 41 kibontakozó, ártatlanokat és bűnösöket egyaránt pusztító, az időt kizökkentő és végül önmagát is felfaló erő. Mi tehát Hamlet késlekedésének oka? Azt mondhatjuk, hogy felismeri: a bosszút úgy tudja végrehajtani, ha maga is pusztít, s ez végül önmagát is megsemmisíti. Kizökkent az idő, — ó kárhozat! Hogy én születtem helyretolni azt! Hamlet az egyes mítoszkritikusok szerint afféle „bűnbak”, akire, mint az ószövetségi áldozati bárányra, reáhárul egy ország koncentrált bűnössége. E fenti mondatban valami hasonlót hallunk Krisztus szavához: „Atyám, ha lehet, múljék el tőlem e pohár”. A hang tónusában mégis óriási a különbség: Hamlet átkot mond, Jézus szava viszont, csendes és szelíd. Formális hasonlóság, ugyanakkor mégis lényegi különbség figyelhető meg a két hang és a két áldozat között. Krisztusnak az emberfajt kellett megváltania, Ham- letnek csak Dániát, Krisztus képes volt rá, Hamlet nem. A földön, evilágon, a történelmen túli válság csak a földön, evilágon, a történelmen túli erővel váltható meg. Hamlet mentsége az, hogy felismerte, olyan feladatra kell vállalkoznia, amit nem bír el jelleme. Ez tragikuma, sorsának elkerülhetetlen végzete, ezért kell pusztulnia. Ám sorsának felismerésében rejlik Hamlet művészi- költői titka. Bosszúja késlekedését talán éppen művészi mozdulatlansága, szerepének vonakodó elfogadása okozza. Számára a gondolat — művészet. „Az elszántság természetes színét a gondolat halványra betegíti.” A látás és a cselekvés összeegyeztethetetlen. A próféta az, akit akarata ellenére megérintett a látható valóságon túli univerzum magasabbrendű hatalma. Blake versében is láttuk, hogy a próféta és a költői Géniusz voltaképpen ugyanaz. A próféta-poéta sohasem lehet megváltó, nem képes a kizökkent időt végérvényesen helyretolni, mert ő is a fertőzött világ polgára. Ám felismervén és vállalván sorsát a megtisztítás tragikus folyamatának aktív részese lehet. Hamlet — mint ezt az anyjával való párbeszédben megfigyeltük — vállalja e prófétikus küldetést. „Mosódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szűnjetek meg gonoszt cselekedni” (Ézsaiás 1, 16) Hamlet sorsa nemcsak és nem elsősorban a bosszú végrehajtása, hanem e próféta-küldetés kényszerének fokozatos magára vétele. A küldetés önpusztító vállalása pedig Hamlet lényének erkölcsi fedezete. Hamlet ilyen értelemben próféta vagy „poéta sacer” (Hamvas), aki magára veszi népe démonait és belepusztul, áldozat lesz. „A többi néma csend”.
