Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - ifj. Fabiny Tibor: „Ö, az én próféta lelkem!" A Hamlet mint a Látás Költészete
40 IFJ. FABINY TIBOR: A HAMLET ható a fertőzésért, ami leveszi a lábáról és pusztítja őt. Ez az állapot a maga kifejlődésében részrehajlás nélkül és könyörtelenül pusztít ártatlanokat és bűnösöket egyaránt. Ez a Hamlet tragédiája s egyúttal talán az emberi élet legnagyobb tragikus misztériuma. 2. Ha tehát nemcsak az egyén problémáját látjuk a drámában, hanem egy állapotét, akkor jogos a kérdésünk: mi is ez az állapot, mi ez a Valóság? Marcellus szájából hangzik el először a mondat: „Rothadt az államgépben valami”. Horatio a „ránk törő gonosz”-ról beszél. Dánia — mint hallottuk — börtön, s az őrült Ophelia is azt zenéli: „Hamis a világ”. A bizonyosságot nyert Hamlet így szól: „Minden sor ásít, maga a pokol dögvészt leheli ki”, s „pusztít az emberiség rákfenéje” — egyre erőteljesebben halljuk ezt az apokaliptikus visító s nyikorgó hangzavart. Ezt a helyzetet nevezhetjük Hamlet után a „kizökkent idő” állapotának. A valóság tehát: válság. Hamlet beavatottsága folytán látja és minden érzékével szenvedi a rothadást. Felismerése ezért hasonló az ószövetségi prófétákéhoz: „Minden faj beteg és minden szív erőtlen. Tetőtől talpig nincsen e testben épség” (Ézsaiás 1, 5-6) A drámában a rothadás képei a válságot, a krízist jelölik. Az elterjedt értelmezések szerint itt egyértelműen a kor válságáról van szó: az Erzsébet- kori reneszánsz harmónia széteséséről s a manierista nyugtalanság megjelenéséről. Hiszen ott a világ: „gyönyörű alkotmány” és „dicső mennyezet a lég”, s „aranytüzekkel kirakott felséges boltozat”, Hamlet számára ellenben összeomlott a csodálatos harmónia, s egyedül ő érzékeli a kor válságát: s így a reneszánsz makrokozmosz „nekem csak kopár hegyfok”, „undok dögletes párák összekeveredése”. A mikrokozmosz, az EMBER, a reneszánsz felfogás szerint: „remekmű”, „nemes az értelme”, „határtalanok a tehetségei”, „hasonló az angyalhoz”, a „világ ékessége”, „az élő állatok mintaképe”. Hamlet számára nem létezik a Pico della Mirandola-féle dignitas hominis, vagyis az ember méltósága; s így szól: „Mégis mi nekem e csipetnyi por?” 3. Valóban csak a kor válságát fejezné ki a hamleti vízió? Elemzésemben azt kívántam bemutatni, hogy a drámában mint költői látomásban sokkal többről van szó, mint egy adott történelmi kor válságáról. A mű látomása szerint ugyanis a válság metafizikai eredetű. (Hamvas Béla írja A világválság című írásában, hogy a válság nemcsak az egyes szervi megbetegedésekhez hasonló, hanem e krízis az egész emberiség szervezetének generális megbetegedése, s válságtudattaá bíró látnok, aki ezt észreveszi, csak feleszmél arra a mindenkori eschatológiai helyzetre, amiben mindig volt. A válság végül is nem egyéb, mint az a világmegrendülés, amely az embert határhelyzetének felismerésére kényszeríti. A válságban levő világ számára tehát az ember örök és eredendő ’emberi szituációja’ nyilatkozik meg. A humánum világa mindig is ebben a helyzetben volt. Mindig válság volt, csak az emberiség elrejtőzött előle és nem vett róla tudomást. A krízis nem egyéb, mint az örök emberi eschaton megnyilatkozása.) A Shakespeare-tragédiák igazi főszereplője nem emberi lény, Hamlet dán királyfi vagy Lear király, hanem e metafizikai eredetű válság okozója: maga a Gonosz („unnatural”). Ami nem más, mint az isteni természet („kind”) elleni lázadásban megfogant, az emberi önzésben és hatalomvágyban
