Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 2. szám - Torday Aliz: Élet és mű. Polgár Rózsa művészetéről
6o TÖRD AY ALIZ: POLGÁR ROZSA MŰVÉSZETÉRŐL rekkocsival. Babatakaró — ez a gobelin címe. Ugyanez a hangulata Az esernyőnek (lásd a 94. oldalon). A textil szintén sárgult fénykép alapján készült: a ,.polgár” kislányát viszi sétálni. A képhez hozzátámasztva, térben, valóságosan: egy esernyő. Csak a figyelmesebb szemlélés állapítja meg: ez a térbe (!) állított esernyő, meg az árnyéka is szövés, bravúros szövés. Az egyszerű dolgokat ilyen mesterségbeli tudással ábrázolni — ez a művészet alapja. Veronika kendője — ezeknek a hétköznapoknak a drámáját sejteti, gyógyszeres doboz, fájdalomban összegyűrt kendő, kinyitott igazolvány -— egy öngyilkossági kísérlet díszlete is lehetne. Mindenesetre a fájdalomé, a sejtetett tragédiáé. De fájdalmat sejtet a Szorítás is: egy lágyabb textilt egy keményebb, csavartabb szorít, gúzsbaköt. Hovatartozás, hit, múlt, szenvedés. Mi ez, ha nem teljes emberi világ, szubjektív univerzum, egyéni lét, mennyével és poklával együtt. A lélek tápláléka mellett a testé is jelen van: két kenyér-téma is szerepel Polgár Rózsa munkái között. Az egyik kenyér búzaszemeken pihen, kenyérruha védelmező borítása alatt. A másik kenyérszelet, kettétörve, ugyancsak szalvétán. A kenyér és kenyérruha egybeszőve, eggyé lényegülve, a szövés, illetve a csomózás milyenségével válik csak el. A legfontosabb ennivalóhoz, amely szimbóluma is az ételnek — s az Életnek — az emberalkotta eszköz, a kenyérruha simul, amely ugyancsak textília. És hogy az ital se maradjon el, különösen mint szimbólum, mint lelki táplálék, Krisztus, az úrvacsora szimbóluma: egy régebbi oltárterítőjén — amely Kasselban van — mély gyökerű szőlőtőt, gazdag levelű dús termésű ágat-bogat sző csipkefinom térítővé. S micsoda belső tájat tud kibontani egy másikból, egy hétköznapi kabátbélésből: a Magyar mellény című gobelin egy felakasztott barna bekecs, olyan amilyet nemrég még az aluljárókban lehetett vásárolni, olyanoktól, akik megőrizték, nemcsak mint kabátkát, hanem mint egy kultúrkör letéteményesét is. És most hazahozzák. Mostmár nekünk kell tovább őrizni. Polgár Rózsa meg is teszi. Pontosan szövi le, minden díszét, gombját, szürke gyűrt bélésében egy égboltnyi, viharos égboltnyi mindenséget is létrehozva. S hogy a huszadik század popművészete is kapjon egy fricskát: beleszövi, hozzászövi a fogast is. Idegen test csak a fém akasztó, ám ezt is szövéssel vonja be. Ablakot nyit másokra is. Két ablak című textilpárja a nyitott és a zárkózott embert ábrázolja; az egyik ablakon betódul a felhő, a világ, a másikon leeresztve a redőny, s a felvillanó ablaktükörben — itt egy valódi tükör rejtőzik a redőny szövetének rácsai között — is csak magát látja a szemlélő a külvilág helyett. Öntörvényű zárt világ Polgár Rózsáé. Képeinek témái mindennapunk tárgyait, textiljeit ábrázolják, s ezeknek segítségével mondanak el a mások tárgyairól is sok mindent, általánosat, közöset, emberit. Ügy ábrázol „valamit”, hogy közben egyetemessé növel, úgy teszi mindannyiunk számára érvényessé, s ami a legfontosabb: átélhetővé, befogadhatóvá, hogy közben kizárólag az övé marad, felismerhetően a sajátja.
