Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 2. szám - Paul Althaus: A keresztyén igazság. Részletek műveiből
50 PAUL ALTHAUS: A KERESZTYÉN IGAZSÁG valahol egy, amely tehát hozzátartozik Isten alkotta lényéhez. Ez viszont akkor azt jelenti: amennyiben az ember ellentmondásba került Istennel, benne magában is hasadás támadt: önmagának mond ellent, nem csupán rendeltetésének és elveszett istenképűségének, hanem annak a mozgásnak is, amely most él benne, annak az akaratnak, amely őt most belülről mozgatja. [•••] Kettős, ellentétes vágy él benne — és cselekvését nem a nemes, hanem a rossz vágy határozza meg. Nem az az ember ínsége, hogy ne örülne a jónak, ne szeretné, ne akarná — hanem hogy igent mond rá, szeretné, akarja, és ugyanakkor ő, egyazon ember, mégsem akarja, s ezért nem is teszi. Örömét leli Isten parancsolatában — és mégis kivonja magát alóla, s azt kívánja: bár ne is lenne parancsolat, mert kedve támadt a rosszra. Szereti és gyűlöli Isten parancsolatát. Ebben a borzasztó kettősségben és hasadtságban leledzik az ember, nemcsak az embertársra, hanem az Istenre vonatkozó parancsolatokkal szemben is. [...] Ez az ő ínsége: a bűn hálójába esetten sem szűnik meg Isten teremtményének bizonyulni („gyönyörködöm Isten törvényében”); s miközben Isten teremtménye és az is marad, mégis menthetetlenül bűnös. Mind a kettő ő, egy és ugyanazon ember [.. .] A teológia és az egyházi igehirdetés jól teszi, ha komolyan megemlékezik Pál apostolnak az emberre vonatkozó e gondolatairól és föleleveníti őket. Az augusztinizmus belepte és jórészt elfojtotta ezeket a felismeréseket, főként a reformátorok teológiájában. Ahogyan a reformátori teológia rajzolta meg az emberképet, az egyszerűbb, egyértelműbb a pálmái, ám annál is egyértelműbb, ahogyan azt a valóság megengedné. Ettől az emberképtől már nem ismerni fel a bűnösben Isten teremtményét. A valóságos ember érezheti, hogy Pál még mélyebben fedezi föl és jobban érti őt ellentmondásosságában és hasadtságában. A reformátori embertanra rá kell bocsátanunk Pál Római levelének 7. részét, hogy fellazítsa és kiegészítse. Ezáltal az evangélium hirdetésének megújul a hatalma arra, hogy elérje az idealista embert. Pál és Luther a keresztyén emberről Karl Holl azt mondta egyszer: „Pál és Luther között ott áll a szerzetesség, ott áll Augustinus, ott a gyónás gyakorlata és a misztika. Ezek a hatalmak munkáltak személyiségérzetének kifinomulásán, ami Luthert megkülönbözteti Páltól, és indították megigazulástanának gazdagabb megformálására.” Ezért érezte Luther az ítélet és kegyelem, a bűnös és igaz feszültségét „személyesebben, elevenebben, és ezért egyben több mint állandónak”. Ez az. Pillantása mélyebbre hatol a lélekbe, reflexiója élesebb, s így szigorúbban is ítéli meg a dolgokat. Luther bűnfogalma az önkéntelen indulatok mélyéig ér le. Ennyiben értelme van annak, ahogyan Rám 7-et átértelmezi, s a keresztyén emberre alkalmazza. írásmagyarázatilag képtelenség, ellentmond Pál gondolatainak, de a keresztyén önmegítélést úgy fejezi ki, hogy annak tárgyilagosan igazat kell adnunk neki. Ámbár erőszakot tesz Pálon, teológiailag jogosult. Nincs még egy olyan textusa az Újszövetségnek, amelyben Luther felismerése a keresztyén ember mindhalálig megmaradó bűnösségéről úgy lenne megtalálható, mint Róm 7-ben, még ha nem tudatos átértelmezés révén is [...]
