Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 2. szám - Paul Althaus: A keresztyén igazság. Részletek műveiből
40 PAUL ALTHAUS: A KERESZTYÉN IGAZSÁG Magából a dologból, a bűn valóságának felismeréséből fakad, hogy ki kell igazítanunk a régi tant. Ez tehát teológiailag szükséges. Egyben azonban „apologetikusan” is elkerülhetetlen és termékeny: kisegíti a teológiát azokból a nehézségeiből és zavaraiból, amelyeket a természettudományos antropológia és a történelem előtti kor kutatásának eredményei okoztak. Ma már tudjuk: a teljes értelemben vett embert, a homo sapienset átmeneti formák előzik meg. Lassan alakul ki állathoz közeli állapotokból. „Minél közelebb jutunk az emberi nem származásához, állathoz annál hasonlóbbnak találjuk az embert” (Titius). Hol keressük Adámot, az első embert: a homo sapiens elődeinél, akik már mégiscsak emberék voltak és viselték az embert az állattól megkülönböztető ismertetőjegyeket — avagy csak magában a homo sapiens-ben? A leletek azt mutatják, hogy a korábbi ember nagyon primitív gyermeki fokon állt. Lelki élete csak lassan ébredezik. Csak fokozatosan jut el létének teljes tudatára, akárcsak gyermekeink. Ügy kellene gondolkoznunk bűnéről, mint saját gyermekkorunkéról. Már a korai ember bűnéről lehet éppen úgy beszélni, mint a gyermeki életben meglevő bűnről, mihelyst a gyereknek tudomása van jóról és rosszról. A korai embernek voltak gondolatai 'életről és halálról — ezt emlékművek, leletek bizonyítják —, tudott az istenségről, s bizonyára megtapasztalta első, gyermeki létformájában is, hogy hasadás van a szent norma és az emberi kívánság között. Mindez teljes mértékben belefér a korai emberről alkotott mai tudományos képbe. Ugyanitt viszont nincs hely a régi dogmatika ősállapotú tökéletes embere számára, s nem fér bele az ősállapotból való kibukás iszonyú választóvonala sem, olyan bukásé, amely az egész emberiség sorsát eldöntötte. Az első emberek bűne olyan, mint a gyermek életében található bűn: első megjelenése annak, ami mindnyájunkat fogva tart, és csak a növekedő, majd felnőtt személyben alákul ki teljesen — ez azonban nem a bűneset, hanem azt feltételezi [.. .] Így a természettudományos és a történelem előtti időkre vonatkozó ismeretek ugyanarra a belátásra szorítanak az ember kialakulására nézve, mint ami az emberiség bűnének teológiai meggondolásából közvetlenül adódott: az ősállapotot és ősbukást nem az időben, az emberiség kezdeti korának történenelem előtti korszakaiként kell elgondolnunk. Az ősállapot és bukás lényeges valóságának jelképeként megtartja pedagógiai jelentőségét az lMóz 3-ban nyújtott tárgyiasítás, amelyet a régi hittan dogmatizált; jobb, ha megvannak az igazságok ebben a történeti alakban, mint ha egyáltalán nincsenek meg. De a szigorú teológiai meggondolás mérlegén ez a forma könnyűnek találtatik. A bukás megjelenik a történelemben, de nem lokalizálható benne, hanem mindenütt jelenvaló és egyidejű. A későbbiek bűne nem az elsők bűnének következménye és hatása, hanem koraiak és késeiek egyaránt abból az ősdöntésből merítik életüket a történelem egymásutániságában, amelyben egyek és egyidejűek. Ez az ősdöntés hat minden történeti cselekvés mögött és benne magában. Jézus születése [...] A szűztől születést semmiképp sem szabad Jézus bűntelenségének feltételeként kezelni. Különben Jézus anyától sem születhetett volna. Mária által összeköttetésben marad a bűnös emberiséggel. Nem a földi atya
