Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 2. szám - Schulek Tibor: Bornemisza Péter nyomában
SCHULEK TIBOR: BORNEMISZA PÉTER NYOMÁBAN 25 sán dalolni hallotta. Amikor pedig kiderült, hogy a nevezett 127. zsoltárnak még nincsen dallama, vagy az addigi nem tetszett, a nyomtatást önállóan vezető Bornemisza merészen az 1553—56, vagy éppen 57 táján szerzett világi énekének dallamát adja nótajelzésül. Utána még hat zsoltárparafrázist kellett kinyomatnia és máris indította az összes nyomtatószerszámot, a könyv még nem hajtogatott íveit s talán Huszár Gál feleségét és gyermekeit is Debrecenbe, hogy aztán rövidesen, december 27-én a zendülő katonák segítségével kiszabadítsa a börtönből és kiszöktesse főnökét Meliushoz. (Hogy aztán ott 1561 elején Melius Péter a nem egészen kitöltött utolsó ívre a zsoltárok után egy eredetileg lutheránus úrvacsorái éneknek agresszíven antilutheránussá alakított szövegét nyomtatta, az neofita buzgóságára és mérsékelt tapintatosságára jellemző.) A továbbiakban Bornemisza családjáról, gyászáról, Peti fia és utolsó felesége ténykedéséről lesz szó. Írtam arról annak idején, hogy 1576-ban, 77-ben és 78-ban milyen szörnyű dögvész pusztította az országot. Ezek pestisjárványok voltak, de már 1575-ben influenzajárvány ritkította itt-ott felire, harmadára a lakosságot. (Ne feledjük, hogy 1919-ben influenzában többen haltak meg, mint ahányan az első világháborúban elestek!) Tíz esztendős Peti fiát valószínűleg már ekkor vesztette el. A rá emlékező sorok Bornemissza atyai fájdalmának megrendítő megnyilatkozása. De megtudjuk belőlük azt is, hogy „az gyermek jó tanuló vala és az egyházban is katechizmust tanyított és az több cseléddel imádkozott...” A templomi ka- techezisről, gyermekeknek gyermekek által való tanításáról, vagyis a korabeli hitoktatásról alighanem itt hallunk először. Az 1577. évi pestisjárvány több áldozatot is szedett: „Tizenketten dögösültek meg házam népébe. Hata megholt, négy gyermekem, két szolgám, hata megélede.” De addigra már három feleségét is eltemette. Az egyik közülük (1573-ban) Poltári Soós János zólyomi alispán testvére volt. Negyedik felesége, aki férjét sok évvel túlélte, s akiről utóbbi időben egyre többet tudunk, Gyótay Erzsébet volt. Az országgyűlés alkalmából Pozsonyban tartózkodó Bornemiszának van egy 1578. március 16-án kelt Márkusfalvi Máriássy Pálhoz írott levele, amelyben azt kéri, hogy küldje hozzá felesége anyját, ki „noha szegény, mint Szűz Mária is és több szent asszonyok nyomorultak voltak, de vélem leányáról, hogy leikébe gazdag. Engem az Űr Isten igen kegyelmesen megáldott volt min- denik társommal, de az ő leánya meghaladta a többit lelki malaszttal, ki igen nagy szeretettel hallgatja is, olvassa is az Isten igéjét, és nemcsak háza népét, de sok anyakorukat oktat. Ö érte örömest szolgálok az anyának is ...” Az asszony tehát ír és olvas, még Bibliát is, mind a maga, mind mások: család, cseléd és asszonytársak építésére. Nem lehet régóta a szuperintendens felesége, hiszen az még az új anyóst nem is ismeri. Nyilván özvegyasszony, mert egy 1585-ben írt levelében, valamint az azon évi Máriássy féle feljegyzésben szereplő Helmeczi Tomaskó bizonyára előző házasságából származó, akkor még kiskorú gyermeke. De az a „fél esztendős két kicsin gyermecske, akikkel cselédestül űzetett ki” Bornemisza Semptéről 1579 első napján az Ördögi Kísértetek miatt, kétségkívül Gyótay Erzsébet Bormnemiszától származó ikergyermekei voltak. Az asszony hűségesen vállalja a semptei püspökséget követő bizonytalanságot és hányattatást. Férje először családját helyezi biztonságba, jó messze, Vámosújfaluba, Sárospatak mellett, őmaga
