Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 2. szám - Czine Mihály: Sors és ideák
CZINE MIHÁLY Sors és ideák Míg élt, elég halkan szólt róla az ének. Nagyobb elismeréssel többnyire csak sarlós, szlovákiai múltját emlegették, újabb hazai irodalomtörténeti és publicisztikai munkásságát inkább csak hűvösen, sőt olykor vitázva nyugtázgat- ták. Pedig igazán példázatos volt az élete és a munkássága. Az őrzők közül való volt; mindvégig a strázsán. Emberségén soha nem esett csorba. Mindkét hazájában — Szlovákiában és Magyarországon — egy igazsággal élt. Most volna 80 éves. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelyik serdülő éveiben került először más csillagra. A régi országból kiszakadva, más népek zaj- gásában nekik maguknak kellett új szemléletet és új életlehetőségeket keresni, s igazolni, kisebbségben élve, a magyarság és emberség összetartozását. A magyarság és emberség összetartozásának Szalatnai Rezső volt az egyik legnagyobb igazolója. Nehéz időben, fiatalon kapta a sorstól a feladatot: szóljon egy népcsoport nevében, szóljon mindazok helyett, akik hallgatásra és némaságra ítéltettek. Mondja az igazat és védje az igazat; őrizze az értéket és sugározza a megmaradás bizodalmát. A nehéz küldetést fiatal tanárként, kezdő íróként, guzsbakötve, cenzúrás világban vállalta Szalatnai Rezső, az „itt állok, másként nem tehetek” ősi hitével. Elutasított minden embertelent. A humánum, a testvériség, a kultúra, az emberi magatartás példáit mutatta fel, tisztességgel és logikával; ha közvetlenül nem lehetett, hát fákról, virágokról, füvekről és vízállásról beszélve. írásai — már első olvasói is érezték — bizonyítékai voltak annak az emberi tisztességnek, szülőföldszeretetnek és nemzeti hűségnek, amely a szlovákiai magyarságot meghatározta. Okkal mondta Fábry Zoltán, Szalatnai Rezső korabeli — 1938—1945 közötti — írásai a szlovákiai magyar vox humana igazolását jelentik; perdöntő tanúságot és tanulságot. S magatartást, „mely mindenkor és minden körülmények között szót kér, amikor a földet és a történelmet elöntéssel fenyegeti az embertelenség hulláma.” Szalatnai Rezső korabeli írásait olvasva ma is jóleső melegséget érez a szív: igen, ez a fiatalember tisztán fogalmazta népcsoportja érzületét, tisztán szö- vegezte a mögötte álló közösség gondjait. Biztosak voltak a tájékozódási pontjai: Ady, Móricz, Bartók és Kodály örökségén nevelkedve a magyarság és európaiság összetartozására figyelt, a magyarság és emberiség gondjait együtt mutatta föl, a nagy humanista eszményekre irányítva a tekinteteket. Az akkor német j árszalagra kerülő országban írásaiban egy szellemi hazát épített, dallamokból, versekből, színekből, hitből, hűségből, amely a darabokra töredezett hazában is a teljesség érzését és a jövő bizodalmát adhatta.
