Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 2. szám - Sulyok Elemér: „A megismerés – egyben újjászületés is”. Luther egyházképe mai katolikus szemmel
SULYOK ELEMÉR: LUTHER EGYHÁZKÉPE KATOLIKUS SZEMMEL 33 értenek az evangélium tanításában, ugyanaz a Krisztusuk, a Szentlelkük és azonosak a szentségeik, akár megegyeznek az emberi hagyományok tekintetében, akár különböznek.” Tehát nemcsak az egyház egyetemes küldetéséről és kiterjedéséről van szó, hanem a kinyilatkoztatás teljességéhez való hűségről is. Máskülönben a reformációnak az egész egyházat megtisztítani akaró evangéliumi indulata válna kétségessé. Hogy a katolikus felfogás szerint a pápai szolgálat szintén hozzátartozik az egyház egyetemességéhez, arról most ne essék szó, bár napjainkban ebben a nagyon kényes kérdésben is figyelemreméltó törekvéseknek lehetünk tanúi. Ehelyett inkább egy szerény javaslatot kockáztatunk meg. Ügy látszik, megérett az idő, hogy az apostoli hitvallás szövegében közösen merjük vállalni a „katolikus” szót. A megszorítás nélkül használt „katolikus” jelző ugyanis már rég nem azonos a római katolikussal, ugyanakkor a szerényebb „keresztény” jelző korántsem nyitja az evangélikus keresztények elé azt a szemhatárt, amelyet az egyetemességet hangsúlyozó, közös múltúnkból származó „katolikus”, azaz egyetemes szó kifejez. Az sem lehet kétséges, hogy Luther szerint az egyház lényegi vonása az apostoliság. „Óvakodjatok azoktól, akik valami mást tanítanak, mint amit az apostolok tanítanak” — vallja.8 Az egyház lényegéhez tartozik: „állhatatosan kitartani az apostolok tanításában” (ApCsel 2,42), „apostolokra ... alapozott épület vagytok” (Ef 2,20). Nem hallgathatjuk el: a katolikus teológia szerint a sucoessio apostolica (apostoli utódlás) kérdése szintén az egyház apostoli voltához tartozik. Ámbár az utóbbi kérdésnél, amint erre már sok katolikus teológus felhívta a figyelmet, nagyobb súlya van annak az Isten előtt végzett mérlegelésnek, hogy kinek-kinek az egyháza mennyiben őrizte meg, illetve őrzi az apostoloktól ránk hagyott hittartalom teljességét. Az apostoli hitvallás alapján — evangélikusok és katolikusok — egyaránt valljuk „az egy, szent, katolikus, apostoli egyház”-at, mégha más-más hangsúllyal is. Ám végzetesen tévednénk, ha azt gondolnánk magunkról: ennek a hitnek már „boldog birtokosai” vagyunk. Nem vagyunk birtokosok. Hitünk kincsének sáfárai vagyunk, de még inkább várományosai. Mindnyájan zarándokúton haladunk egy olyan „egy, szent, katolikus és apostoli egyház” felé, amelynek reformálása nemcsak Luther Márton ügye volt, hanem ma is mindnyájunké. Az útitársak bizalmával bátorítanunk 'kell egymást, hogy Jézus Krisztus evangéliuma és testvéreink hittapasztalata kölcsönösen gazdagíthasson minket. Csak ha megértjük Jézus Krisztus egy és soknyelvű Lelkét, érhetünk célba. És ez a célba jutás nem a sokszínű karizmák ingatag egyensúlyának az árán valósulhat meg, hanem éppen ellenkezőleg: a különböző ajándékok nagylelkű szétosztásával. Ha minderről lemondanánk, hitetlenekké, reménytelenekké válnánk. Alábecsülnénk az egy, szent, katolikus és apostoli egyház látható egységéért mondott szüntelen imádság erejét, és csak a világ gyanúját erősítenénk: nem vagyunk szavahihetőek. így mindent latba kell vetnünk. Világosan látnunk kell: Krisztus gondolata a sokszínűség, nem pedig a szakadás. A reformáció sikere sem az egyházszakadás volt, hanem az állandó megújulásra és a sokszínű egységre való ösztönzés. Ezért idézzük Luther alakját, ezért tanulmányozzuk teológiáját. Hiszen, Szilágyi Domokos erdélyi költő szavaival élve: „...megismerni annyi, mint együtt születni a megismerés tárgyával; a megismerés — co-naissance — egyben újjászületés — re-naissance — is.”
