Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - Veöreös Imre: Egy sikerkönyv, amely választ vár tőlünk
VEÖREÖS IMRE: EGY SIKERKÖNYV . . . 75 Isten iránti gyermeki bizalom azonban nem jár együtt gyerekes függőséggel. A hivő nem Isten előírt szabályainak engedelmeskedik, hanem szabadon, önállóan dönt cselekvésében a szeretet vezérlésével. Az Istenhez kapcsolódás meghagyja szabadságunkat: nem rabszolgái vagyunk Istennek, nem is infantilis állapotban tartott emberek, hanem Isten szeretett és szabad felnőtt gyermekei, akik éppen e kapcsolat által jutnak valódi felnőtt léthez. A keresztyén hit a legnagyobb szabadság, mert mindentől és mindenkitől belsőleg függetlenné tesz. Az Istenhez a keresztyén hitben való belső kötődés nem tesz bennünket önállótlan eszközökiké, hanem Isten előtt felelős lényekké avat, akik éppen ezért felelősek az emberi közösségekért is. A bűnbocsánat sem elveszi, hanem visszaadja szabadságunkat. Széttépi a lelkiismeret gúzsait, leoldja a bűntudat terhét. Ezzel odaérkeztünk, amit a szerző szekuláris síkon a felvetett kérdésében vall: „Sem az eszmények, hitek, normák nélkül pangó, sem a hozzájuk tehetetlenül, gyámoltalan gyerekként kötődő lét nem igazi felnőttiét”. A hivő embernek van „eszménye”, „hite”: az Isten. Van „normája”: a szeretet. S ezekhez „felnőttként”, nagykorban kötődik. Az pedig, hogy Isten bocsánata és irántunk való szeretete a hála és a viszontszeretet tényét váltja ki belőlünk, ez transzcendens vonatkozásban nem más, mint emberi viszonylatban a hála és a viszontszeretet emberhez méltó legnemesebb érzése. A fentebb elmondottak nem pusztán elvont dogmatikai tételek, hanem a hitükben nagykorú keresztyének élettapasztalata is: Isten, a mindenható, titokzatos, szent, kegyelmes Isten partnerként kezel bennünket, Krisztus a barátunk is. Hankiss Elemér nagy sikerű könyvével kapcsolatban itt leírt gondolatok bővíteni kívánták azt, amit a szerző elsősorban társadalmi szempontból közelített meg. Meggyőződésem szerint a szerző aktuális szociológiai meglátásai szinte revelációszerűen hatnak, s bárcsak sokan magukévá tennék. Észrevételeink csupán azt jelzik, hogy szociológus és teológus párbeszéde nélkülözhetetlen egy olyan társadalomban, mint a miénk, amelyben még él széles rétegekben a keresztyén örökség, és ami ennél több: működnek az egyházak, élnek hivő egyháztagok. Ezt a kettős tényt különben a könyv keresztyén vonatkozásai dokumentálják legjobban.
