Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - Kutas Kálmán: Mély nyugalmú est (vers)
6z JOHN DONNE: MEDITÁCIÓ, PERLEKEDÉS. IMA. hogy megbocsátasz; ne bűnei sokaságával törődjön, hanem tekintse kegyelmed végtelenségét; ismerje fel saját érdemtelenségét, de burkolóddzék Fiad, Jézus Krisztus érdemébe; lehelj vigaszt a szívébe és adj neki erőt, hogy erről olyan bizonyságot tehessen, melyből a körülötte állók vigaszt meríthetnek; tanulság rejtőzzék számukra még ebben az elmúlásban is, hogy bár a test minden testnek útján eltávozik, a lélek minden szentnek útjára lép. Amikor Fiad a kereszten így kiáltott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el.engemet?” —, nemcsak a saját nevében, hanem az egyház nevében is szólt,, s annak minden szorongatott tagja nevében, kik nagy ínségükben joggal félnek attól, hogy elhagyod őket. Ez a beteg, ó áldott Isten, egy ezek közül, most halld hát, ahogy Fiad az ő nevében kiált hozzád: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” És ne hagyd el őt, hanem bal kezeddel fektesd testét a sírba — ha így határoztál felőle —, jobb kezeddel pedig emeld lelkét a Te országodba és egyesítsd őt és minket a szentek közösségében. Ámen. Piros szárnnyal beborít az Alkony — mély ölemben unokámat tartom* — Zizzen a fű, bólogatnak lombok — Merengnek mélylélegzetű dombok — Gondjaimat — madarak csapatját — halkult csendek álomba ragadják. Alvó cinkék bágyadt hangot ejtnek — Végtelenbe nyúl árnya az estnek — Kis s nagy zajok a légben megállnak — Az égbolton csillagfények járnak — Kelyhét virág erősebben zárja — Hömpölyög ránk a csend óceánja, a Mindenség karjaiban fekve olvadunk a mély nyugalmú estbe. Cserháti Márta és Sípos Katalin fordítása KUTAS KÁLMÁN Mély nyugalmú est
