Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - John Donne: Meditáció, perlekedés, ima
6o JOHN DONNE: MEDITÁCIÓ, PERLEKEDÉS, IMA része vagyok; sose kérdezd tehát, kiért szól a harang, mert érted szól. Nem tekinthetjük ezt a baj koldulásának vagy kölcsönvételének, mintha magunk nem volnánk amúgy is elég szerencsétlenek és szomszédaink terhét kellene magunkra vennünk, így gyarapítva a miénket. Ámbár megbocsátható kapzsiság lenne, ha így tennénk, mert a szenvedés kincs és aligha találunk olyan embert, akinek elegendő volna belőle. Senkinek sem jut elég a szenvedésből, ha az nem érleli meg és nem hajlítja Isten felé. Ha valaki rudakban vagy tömbökben hordja kincsét magával és nem veret belőle pénzérmét, nem tud vele fizetni útközben. A gyötrelem természeténél fogva kincs lehet, de hasznát tekintve nem forgalomban levő pénz, ha nem visz minket egyre közelebb mennyei hazánkhoz. Másvalaki is lehet beteg, talán halálos beteg, és szenvedése úgy rejtőzhet benne, mint arany a bányában, kiaknázatlanul. De ez a harangszó, amely a másik szenvedéséről beszél nekem, kiássa ezt az aranyat és hasznomra fordítja oly módon, hogy más veszedelmén elgondolkodva a magamén töprengek el; így révbe jutok, megtérve Istenemhez, aki egyedüli erősségünk. Perlekedés Istenem, Istenem, ez lenne egyik útja sötétségből világosságot teremtő fáradozásodnak, hogy most még homályosan látó szolgádat — akiért a harang szól — mindazok szuperintendensévé, felügyelőjévé, püspökévé tedd, akik a harangzúgásban hallják az ő hangját, s így adj számunka megerősítést? Ez lenne egyik útja annak, hogy gyöngeségből erőt fakassz; hogy azt, ki ágyából fölkelni nem tud, sőt még moccanni sem, Te Istenem hozzám küldöd, hogy ebben a hangban egészséges és életadó tanítások erejét adja nekem? Ó Istenem, Istenem, mely mennydörgés nem válik jól hangolt cimbalommá, mely rekedt, fülsértő hang nem változik tiszta orgonaszóvá, ha Neked úgy tetszik, hogy hangodat kölcsönözd neki? Melyik hangszer szól hamisan, ha a Te kezed játszik rajta? A Te szavad, a Te kezed van ebben a harangzúgásban, és ebben az egyetlen hangban én egész hangversenyt hallhatok. Hallom, amint a Te Jákobod, fiait összehíván így szól: „Gyűljetek egybe, hadd jelentsem meg néktek, ami rátok következik a messze jövőben” (lMóz 49,1). Azt mondja: olyanná kell lennetek akkor, mint amilyen most én vagyok. És hallom, amint a Te Mózesed azt mondja nekem —s ő is ebből az egyetlen hangból szól hozzám: „Ez pedig az áldás, amellyel megáldá Mózes, az Istennek embere, Izrael fiait az ő halála előtt” (5Móz 33,1), azaz halálos órátokon az én elmúlásom a tietekről gondolkodtat el. Hallom, amint prófétád ezt mondja Ezékiásnak: „Rendeld el házadat, mert meghalsz és nem élsz” (2Kir 20,1). Családtagjaivá válunk annak, akiért a harang szól, s ő úgy rendeli el házát, hogy ezzel elmélkedésre késztet minket a halál felett. Hallom, amint apostolod azt mondja: „Méltónak vélem pedig, amíg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket; mint aki tudom, hogy hamar leteszem sátoromat” (2Péter 1,13—14). Ez a harang a hozzánk érkező hírnök, amely a haldokló végakaratát tolmácsolja. Hallom azt, amitől minden hang zenévé és minden zene tökéletessé válik, hallom, hogy Fiad maga mondja: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek”. (János 14,1) De míg Fiad azt mondja: elmegyek, hogy helyet készítsek nektek; az, akiért a harang zúg, így szól: azért küldöm hozzátok a harangszót, hogy készítsen benneteket arra a helyre, a síron túlira. De ó Istenem, Istenem, hiszen a menny dicsőség és öröm,
