Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 2. szám - Udvaros Béla: Madách Tragédiája 100 éve a színpadon
UDVAROS BÉLA Madách Tragédiája száz éve a színpadon „Nagy költők arca minden kor ködében másképp tükröződik, s a remekművek folyton változnak az idővel. Ha nem tudnak változni, nem is remekművek, mert a változás az életerő és életrevalóság próbája.” Hevesi Sándor A jelentős kulturális centenáriumok (1981 — Bartók; 1982 — Kodály) után méltó megemlékezést érdemel Madách Tragédiája színpadra állításának százéves évfordulója 1983-ban. Az a gondolat, miszerint a Tragédia irodalmi élménye művészi eseménnyé váljék, a Nemzeti Színház akkori igazgatójának és jeles rendezőjének, Paulay Edének jutott eszébe. A drámai költemény ebkor már több, mint 20 éve elkészült, de kizárólag irodalmi körökben volt ismert. A nagyközönség csak a színpadi előadás nyomán ismerkedett meg vele. 1883. szeptember 21-én nemcsak a magyar színháztörténet legidőtállóbb sikere született meg, de e színpadra vitelnek köszönhető, hogy immár száz éve a magyar társadalom nemzeti, kulturális alapműveltségének a része. Elősegítette az előadás látványosságát az is, hogy első ízben szerepelt villanyfény, néhány beépíttetett süllyesztő és a megnagyobbított színpad. Az irodalmi élmény képszerűvé vált; így szólalt meg az Arany János által pallérozott szöveg három remek színész tolmácsolásában (Adám: Nagy Imre, Éva: Jászai Mari, Lucifer: Gyenes László). S most, íme itt a jeles évforduló: ma hogyan látja a Tragédiát, 1983- ban, a szocializmust építő társadalomban keresztyén világnézettel a gyakorló színházrendező? A tanulmány mottójául szolgáló Hevesi-idézet megfejtéséhez — hogyan változott a Tragédia eszméje e 100 év alatt? — mindenekelőtt azt kell tisztázni, milyen alapélménye volt Madáchnak e remekmű létrehozásához, mi késztette írói ambícióit az Ember tragédiájának a megírására. Mind a közéleti, mind a magánéleti csalódásai, reménytelensége nyomán az Ember tragikus meghatározottságának képe alakult ki Madách lelkében. A szabadságharc bukása után az egyéves börtönbüntetés szenvedései, az európai reakció megerősödése növelte pesszimizmusát. A XIX. századi természettudományos materialista tanítások a polgári ideológia révén eltorzított mechanikus formában jutottak el hozzá. A végzet elkerülhetetlenségét hirdették, az embernek a körülmények által történő reménytelen meghatározottságát vallották, és tagadták a társadalmi és erkölcsi nemesed és lehetőségét. Ehhez járult családi életének megrendülése is. Fogsága idején felesége, Fráter Erzsi könnyelműen élt, érzéseiben elidegenedett a férjétől, s végül, 1854-ben Madách elvált tőle. Madách emberi és írói nagyságát igazolja, hogy noha a haladásba vetett hitét önmaga számára észokókkal nem képes magyarázni, mégis a reménytelen harc ellenére is a konklúziója: tovább kell küzdeni. Ez a Tragédia végső tanulsága is, s ezt is igazolja Madách közéleti és írói tevékenysége is. A megyegyűlé-
