Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 2. szám - Vajda Aurél: Luther és korának kialakuló magyar irodalma
41 VAJDA AURÉL Luther és korának kialakuló magyar irodalma Sokoldalú egyéniség, rendkívüli tehetség volt Luther. A magyar Luther-iro- dalomban az író Lutherről keveset olvasunk, pedig különleges írói képességekkel is rendelkezett. Luther életmunkájának irodalmi jelentősége a biblia- fordításban, prédikációiban, énekeiben és vitairataiban rejlik. Munkásságával megteremtette az egységes német irodalmi nyelvet. Halhatatlan érdeme nem csupán az, hogy a Vulgata alapján készült német nyelvű részfordításokkal szemben a forráshoz, az Ö- és Újszövetség héber és görög szövegéhez nyúlt vissza, hanem hogy olyan nyelven szólalt meg, amelyet az északi és déli német nyelvterületen egyaránt megértettek. Alapját a keleti- középnémet nyelvi norma adta, amelyet feldúsított a népnyelv még feltáratlan kincseivel, szavaival, fordulataival. Véleménye szerint „a családanyát kell megkérdezni az otthonában, a közembert a piacon, és ezeknek szájáról kell ellesni, hogyan beszélnek, és eszerint 'kell fordítani.” Hallatlan szívóssággal és remek nyelvérzékkel gyűjtötte a hasznos népnyelvi anyagot. Sokszor kutatott „három-négy héten át egyetlen szó után”, míg a megfelelő kifejezést megtalálta. A Luther-Biblia különböző nyelvjárásokból kikristályosított nyelve valóban „életet és frisseséget lehel, kifejezésmódja erőteljes, plasztikus, csengése zamatos és mesterkéletlen, stílusa egyszerű, sőt nyers és kemény, ha kell, de tud fenségesen mennydörögni és líraian ellágyulni is” (Halász Előd). Biztos érzékkel éreztette a fordítás az eredeti szöveg ritmusát, a félig értelmi, félig zenei ritmust. Évszázadokon át formálta a Luther- Biblia a német nyelvet, irodalmat. A német klasszikus költészet sem képzelhető el Luther nyelve nélkül. Számtalan szókapcsolat, fordulat épült a Biblia szövegéből a köznyelvbe, több mondata vált szállóigévé. Az Űjtestámentum fordítása 1522-Jben jelent meg, a teljes Biblia 1534- ben. Az egész német nyelvterület sajátja lett, sőt azon túl is éreztette a hatását, a félig értelmi, félig zenei ritmust. Évszázadokon át formálta a Luther- képe: az angol (1526, 1535), a svéd (1526, 1541), a finn (1548), a cseh (1579— 1593), a magyar (1541, 1590) bibliafordításokon érződik a hatása, hogy csak a jellegzetesebbeket említsük. Egyházi énekeinek egy részét ószövetségi zsoltárokból adaptálta, átköl- tött középkori himnuszokat. Sajátos erőt tudott kölcsönözni ezeknek is. Alkotott új énekeket is, kb. harminc éneket. Mindegyik ének versbe formált, szuggesztív dallammal kísért ige. Költőiség, magával ragadó ritmus, érzelmi átéltség, bensőséges egyszerűség és tömörség jellemzi énekeit. Mindenki nevében akart szólni, a gyülekezet érzéseit kívánta megszólaltatni. Ez magya
