Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 2. szám - Sulyok Elemér: „A megismerés – egyben újjászületés is”. Luther egyházképe mai katolikus szemmel
SULYOK ELEMÉR .,A megismerés — egyben újjászületés is” Luther egyházképe mai katolikus szemmel Ma már nemcsak evangélikus, hanem legalább olyan joggal katolikus Luther- kutatásról is beszélhetünk. A katolikus szakemberek a nagy reformátor megítélésében legalább akkora utat jártak meg Johannes Cochleustól Joseph Lortzig, mint amekkorát evangélikus teológusok a pápaság értékelésében a XVI. századtól napjainkig. Cochleus még sátánfajzatot látott Lutherben, amint evangélikus kortársai Antikrisztusnak tartották a pápát. Ma pedig Jan Willebrands bíboros „közös tanítónk”-nak, Peter Manns katolikus vallástörténész meg a „hit atyjá”-nak (Vater im Glauben) tiszteli Luthert, amint Wolf hart Pannenberg evangélikus professzor késznek mutatkozik a római pápában az egyetemes egyház eljövendő látható egységének képviselőjét elfogadni. Már ebből a néhány szóból is kitűnik: szakberkekben higgadt, józan megállapításokra jutott a több évszázados, mindkét oldalon — katolikus és evangélikus részen egyaránt — a maga egysíkú igazáért viaskodó apologe- tikus polémia. Sőt a polémia helyett Luther kapcsán gyümölcsöző, a jövőbeli egyházi egységért fáradozó együttműködésről beszélhetünk. Persze tudjuk: az egység sohasem lesz az emberi erőfeszítések gyümölcse, hanem az igazságra vezérlő Lélek ajándéka. Mert az egység kegyelem. „Nem véletlen, hogy a Credo” — közös Apostoli Hitvallásunk — „felsorolásában a Lélek után az egyház következik. A sorrendnek jelentősége van. A Lélek teremti az egyházat. Nem önmagából származik, és ezért csak akkor lehet az, amire meghívása szól, ha szüntelen Teremtője kezéből veszi életét” — mondja Lukas Vischer.1 A Luther-jubileum éppen ezért nem lehet csupán kegyeletes emlékezés, hanem sokkal inkább jövőt építő feladatnak kell lennie, „hogy az egyház is épüljön rajta” (1 Kor 14,5). Ildefons Herwegen maria-laachi bencés apát szép szavai szerint „ősi forrás: új erő”. Luther Márton születésének 500-ik évfordulója jó alkalmat kínál evangélikus és katolikus keresztényeknek: úgy tekintsenek vissza a reformátor alakjára, teológiájára — közös örökségükre —, hogy belőle előretekintés, a „legyenek mindnyájan egyek” (Jn 17,21) jézusi végrendeletének lankadatlan munkálása és végrehajtása fakadjon. Ebben az összefüggésben megszívlelendő, amit Karl Adam katolikus teológus mond: „Lutherrel és teológiájával való foglalkozás a keresztény egység szolgálatának legreményteljesebb lehetősége.”2 Ma tehát, úgy tűnik, Luther nem szétválaszt, hanem egymásra utal bennünket: protestánsokat és katolikusokat.
