Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Kulturális figyelő
92 KULTURÁLIS FIGYELŐ hiteles szava áll majd, hisszük, a képek mögött. Várjuk, hogy a színházak is ráébrednek: méltó előadásokkal tisztelhetik meg a nézőt s magukat, Illyést köszöntve drámai műveivel. Elsőnek a frissességével rég kitűnt együttes, a pécsi Bóbita bábszínház rukkol elő. Szép is így: a kicsikben (és szüléikben) megy, él tovább Illyés életműve, benne a mese is. „Itt megy a jövőm”, s „itt megy a hazám”, mondta egykor a költő, Szek- szárd felé utaztában egy ifjú anyára. Annak hát igen örülünk, hogy az Illyés- feldolgozta Tündérszép Ilona és Árgyé- lus királyfi örvendezteti meg gyerme- keink-unokáink egy részét. Bár mindnek jutna az országban a Hetvenhét magyar népmese vagy éppen A csodafu- rulyás juhász új kiadásából is! A legnagyobb ajándék mégis az egymást követő két verseskötet: a Közügy (Magvető Kiadó) a legújabb és valóban közügy-versekkel, s az új válogatás, oly jellemző címével: Konok kikelet. (A Szépirodalmi Kiadó ünnepi tette a könyv hihetetlenül kedvezményes ára.) Az alaposan megválogatott — de minden ún. nagy verset magábafoglaló — kötet több mint 200 versét hogy válogassuk akár egy versszak erejéig tovább? Joggal érezhetjük: akármelyik verset említjük, méltánytalanok vagyunk a többivel szemben. Idézzük hát itt mi is Illyés ajánló sorainak bár töredékét: „Nem ez az első szemelvényes gyűjtemény verseimből. De ez az első, melyet én válogattam.” Tovább rostálta volna még ezt is: „tömörebben írtam volna, rövidebben; lett volna csak időm s nyugalmam.” örüljünk e gazdagságnak, sokféleségben is egységnek, konok hűségnek. Minden versnek, a Nehéz föld (1928) darabjaitól a legutóbbi év terméséig. Bízzunk abban: Illyés gon- dolataival-szavaival, akár fordulataival s mondattöredékeivel helyesen élünk s nem élünk vissza vele, ha idézzük: . . Templomtalanul, palásttalanul / S vívódva folyton, mit hoz ránk az ég Kell osztanom úrvacsorát s igét!” Igaz. A nemzedék, sőt olvasók nemzedékei álltak egybe általa hazává és emberiséggé. Mert a költő kapcsolata olvasóival nem egyoldalú, maga bizonyság rá: „... Város és vidék / van ilyen ivadékommal tele! / Így lettem egy valóbb emberiség / patriarchája, termő vesszeje.” Olvasók, a Költő tágabb családja, „szívek százezre”, ünnepeljünk! Olvasó, „mondd hát velem”: köszöntjük és köszönjük Illyés Gyulát. (P. 1.1 A család nem csak véd és éltet, hanem tönkre is tehet és el is pusztíthat Mégpedig saját maga fenntartása érdekében. Ezt a felismerését tárta az olvasó elé Hermann Erzsébet és Berlin Iván a Valóság 1981. szeptemberi számának Család és betegség című cikkében. A két orvos felfigyelt arra, hogy vannak olyan gyermekek, akiknek betegsége a leggondosabb kezelés és minden józan számítás ellenére hosszan tart, sőt ismétlődik. Ennek szinte törvényszerűen így kell lennie — állapították meg —, mert ezeknek a betegségeknek „család- fenntartó” szerepük van. Addig úi. nem hull szét a kritikus állapotban levő család, amíg a beteg ott van a középpontban. A beteg gyermek tehát Kőműves Kelemenné-ként épül bele a család omladozó falába. Betegségét is az okozza, hogy mint leggyengébb és legérzékenyebb felfogja és önmaga ellen fordítja a családtagok közt meglevő, de soha szóba nem hozott ellenséges érzéseket. Az ilyen betegség esetében az egyesnek a gyógyulását csak a család egészének a gyógyulása után lehet remélni. De hogyan gyógyulhat a család egésze? Őszinte beszéd segítségével. Ha arról beszélnek, ami mindegyiküket foglalkoztatja, ha azt mondják ki, amit gom dóinak, ha nem tagadják a poblémákat. Lehet-e így beszélgetni? Kibírja-e -a család az őszinteség teherpróbáját? Igen, ha valóban szeretik egymást, ha igazán ragaszkodnak egymáshoz. Akkor úi. minden szóbeli közlésnek az állandó tényezője kifejezésre juttatja és megerősíti az összetartozást: együtt akarunk élni, egymás nélkül nem tudunk élni. Ezek után a szóbeli közlések konkrét és változó tartalmában hangot kaphat' a különbözőség és ellentét is. Az már nem fenyeget olyan konfliktussal, ami széthulláshoz vezetne. (A cikk említ olyan példát is, amikor a menthetetlen