Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Makkai László és Veöreös Imre: Református–evangélikus kapcsolatok
MAKKAI LÁSZLÓ és VEÖREÖS IMRE Református—evangélikus kapcsolatok V. I. Régi személyes barátság fűz össze kettőnket. Ez lehetővé teszi, hogy nyíltan, őszintén beszélgessünk a két egyház viszonyáról hazánkban, a kényesebb kérdésekről is. Egyházaink hivatalos kapcsolata jó. Társadalmunkban az azonos utat járnak. Mai teológiai irányuk is jellegében egyezőnek mondható. Mégis többek véleménye szerint nincs eléggé testvéries kapcsolat közöttünk. Miben látod ennek az okát? M. L. Magam is úgy látom, hogy sok jó egyéni kötődést leszámítva (feleségem is evangélikus), nem eléggé szoros a kapcsolat az általános szóhasználatban leginkább testvér-egyházaknak nevezett és tartott egyházaink között. Nem kétséges, hogy teológiai és politikai irányultság tekintetében lényegileg azonos úton járunk, de mintha külön járnánk rajta. Mint két testvér, aki már megosztozott, s ki-ki féltve hordozza a maga részét, nehogy összekeveredjék a másikéval. így azután a közös örökségben nem az azonos kerül előtérbe, hanem ami sajáttá és ezzel sajátossá lett. Ehhez nagymértékben hozzájárult az, hogy a liberális teológia és a kultúrprotestantizmus irányzata összemosó tendenciái ellen jogosan lázadtunk fel mindkét oldalon, hiszen ezek nemcsak hitvallásos sajátosságainktól, hanem egyáltalán hitvallásosságunktól üresítettek meg. Ebben a jegyben közeledni egymáshoz egyik félnek sem volna igazi nyereség. A pozitív hit keresése és megtalálása viszont magától értetődően járt együtt a hitvallásosság ébredésével, ami erősítette az identitástudatot. Persze az identitás újrafelfedezésének öröme túlzásba megy, ha önmagunkat mással szemben érvényesítjük, ahelyett, hogy elsősorban saját mivoltunk értelmét keresnők. Talán ennek is tulajdonítható az egyik oldalon túlzott öntudatra, a másik oldalon túlzott érzékenységre valló egymás-méregetése. De azt se feledjük, hogy a múltban sokszor kézen fogva jártunk, nemegyszer uniós törekvések is kísértettek, a túlságos közelség pedig nem lehet meg súrlódások nélkül. De azért talán csak nem fogjuk elereszteni egymás kezét, mert a múltban néha rángattuk? A történelem folyamán mindenesetre hasznos volt ez a „rángatás”, mikor pl. Bocskai a nyugati evangélikus mágnásokat, Kossuth a keleti alföldi református tömegeket „rángatta bele” a közös ügy védelmezésébe. V. I. Próbáltam kis gyűjtőmunkával számba venni azokat a „gravámenc- ket” — idegen szóval tapintatosabban hangzik, mintha „sérelmet”, „panaszt" mondunk —, amelyek egyházunk soraiban bizonyos idegenkedést váltanak ki Veletek szemben. Ezeknek egy része vulgáris eredetű, de valamiképpen
